Kratos szinkronhangja szerint nagyon más lesz a God of War trilógia felújított kiadása
Ennek nem biztos, hogy mindenki örülni fog.
Ennek nem biztos, hogy mindenki örülni fog.
Ráadásul folyadékhűtéssel szerelték fel.
Szeretünk mi viccelődni a Bethesda arcával, de Howard még mindig belerakja a melót a stúdió minden projektjébe. Ezúttal a Fallout részekről mesélt.
A játékok a rájuk leselkedő eddigi legnagyobb fenyegetéssel néznek szembe.
A vállalat korábban elvetette az ötletet, a fejlesztés viszont nemrég újraindult.
Tommy Shelby bandáját arra próbálják rávenni, hogy a náci Németországot támogassák.
Egyelőre 30 másodperces zenéket hozhatunk létre.
Meg persze sárkányok is lesznek, nem a házban, odakint.
Már tölthetitek is a két újdonságot, egy történetközpontú indie címet és egy multiplayer lövöldét.
Öt versenyt is Imax vásznakon követhet majd az amerikai közönség.
Szinte már mintha mi sem történt volna.
Nagyon úgy tűnik, hogy a második rész felújított változatához hasonlóan erre a játékra is várnia kell majd azoknak, akik a Microsoft konzolja mellett tették le a voksukat.
Rövidesen már biztonsági frissítések sem érkeznek, a Mozilla Windows-frissítést vagy Linuxot javasol.
A technológia új, az ambíció hatalmas, a kérdés csak az, hogy a hosszú csend után mikor láthatjuk végre mozgásban is.
A Bethesda Game Studios fejese reagált a Starfield 2.0-val kapcsolatos várakozásokra.
Videóban is elmeséljük, hogy sikerült Justin Roiland elborult ötletének folytatása, immár nélküle.
Kijött az nPerf 2025-ös rangsora, nincs okunk szégyenkezni.
A karizmatikus karakterszínész 74 éves volt, halálhírét pályatársai erősítették meg.
Egy pártpolitikai tartalmú programmatic hirdetés megjelent az oldalunkon, és azonnal megtettük a szükséges lépéseket, de a ti segítségeteket is kérni szeretnénk.
Az internetkultúra egyik alapkövét Londonban állították ki.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)