Rengetegen voltak kíváncsiak a The Last of Us sorozat első epizódjára
Csak egyetlen széria tudta legyűrni Pedro Pascal és Bella Ramsey duóját.
Csak egyetlen széria tudta legyűrni Pedro Pascal és Bella Ramsey duóját.
A gyerekeknek akart kedveskedni George Lucas, nagyon mellélőtt. Pedig az első karakterkoncepció nagyot dobott volna a Baljós árnyakon.
Már bárki megnézheti a The Last of Us első epizódját az HBO Maxon, majd folytathatja rögtön egy betekintéssel a rész munkálataiba.
Ennek elsődleges oka pedig nem más, mint Steven Spielberg.
A Blizzard sűrű frissítéseket ígért az új World of Warcraft kiegészítőhöz, egyelőre úgy tűnik, tartják a szavukat.
A Microsoft szerint az Xbox lesz a világ első "karbontudatos" konzolja.
Három játékot húzhatunk be, mindkettő a hangulatával csábít elsősorban.
Öveket becsatolni, Vin Dieselék rövidesen beröffentik a marketing-gépezet motorját.
Első kézből hallottuk a Warner Bros. Discovery 2023-as terveit, lesz miért előfizetni.
Ma igazán nagyvonalú kedvében van az IndieGala, ezért ajándékba adja Syberia első és második részét.
Már azt is elárulták, hogy milyen lesz a Maverick Games első játéka.
Berendelték a világ egyik legnépszerűbb fantasyvilágára épülő széria első évadát.
Továbbra sem értjük, hogy mi lesz ez, de legalább már magyarul is megszólal Margot Robbie.
A Joaquin Phoenix főszereplésével készült film megkapta első trailerét.
Még nem tért teljesen magához téli álmából a Microsoft előfizetős szolgáltatása, de már csordogálnak az első 2023-as címek.
Új szemszögből láthatjuk a Vaják világát a legutóbbi frissítésnek és az ahhoz készült modnak köszönhetően.
Befutottak az első kritikák, abszolút pozitív fogadtatásban részesült az HBO-féle The Last of Us széria.
Tette ezt azért, hogy megnyugtassa a fiatal hölgyet, és biztosítsa őt arról, minden rendben lesz.
Elgurult az írók gyógyszere, ha minden igaz, össze-vissza cserélgeti majd az arcát az összes fontosabb szereplő.
Ráadásul telepíteni sem kell, elegendő hozzá egy böngésző.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)