Eddie Murphy szerint hamarosan jöhet a Beverly Hills-i zsaru 4
Egy film van még hátra, utána pedig a színész ismét magára ölti Axel Foley karakterét.
Egy film van még hátra, utána pedig a színész ismét magára ölti Axel Foley karakterét.
Idén decemberben az egész Skywalker saga a végéhez ér, a nagy finálét pedig egy látványos előzetes vezeti fel.
A Nintendo ikonikus platformeréből rajzfilm is készült a '90-es években, ez pedig megihletett egy grafikust, aki most játékot csinál belőle.
A hétvégén a Riot újra megpróbálja majd tesztelni a Clash módot, a részvételhez pedig ezúttal nem kell fizetnünk.
Úgy tűnik, hogy a felhasználóknak nem tetszik a lebutított Legacy Edition, ezt pedig értékelések formájában próbálják az EA tudtára adni.
Most is hangosan fejezte ki véleményét a közösség, a játék készítői pedig egy hosszú posztban reagáltak.
A barátságos és közkedvelt Pókember legújabb kalandjait hamarosan bárki hazaviheti majd, ezt pedig egy ötletes vírusmarketinggel támogatja meg a Sony Pictures.
A GOG van ma adakozós kedvében, mi pedig csak örülhetünk ennek.
Folyamatosan keresik a színészeket Robert Pattinson mellé az új Batman filmekhez, és lehet, hogy most sikerült megtalálniuk két szereplő megformálóját.
130 év: emberéletben elérhetetlen idő, de tech-cégek esetében is szinte egyedülálló teljesítmény. Márpedig a Nintendo épp ennyi ideje létezik. Beletúrunk a japán cég múltjába és megnézzük a legfontosabb mérföldköveket.
Linda Hamilton keményebb, mint valaha, mi pedig ennek borzasztóan örülünk.
A World of Tankset is jegyző stúdió elkészítette a saját Diablójára hajazó és folyamatosan bővülő akció-szerepjátékát, a végeredmény pedig igencsak tetszetős lett.
Olyan kevesen jöttek el valóban a régóta hirdetett eseményre, hogy kár is ostromnak nevezni az egészet. Ez pedig igazából nagyon jó dolog, senkinek sem esett ugyanis bántódása.
A Gears of War széria ötödik számozott részében a szemkápráztató látvány egy valóban remek sztorival párosul, közben pedig a multiplayer játékmódokon is tudott kicsit csiszolni a fejlesztő The Coalition.
Egy komolyabb banhullám után sok játékos szerint nem nyilvánvaló, hogy egy exploit miért számít csalásnak, a Blizzard közösségi menedzsere pedig most elmagyarázta, hogy mikor és miért csap oda a kalapács.
Ebben a hónapban két teljes játékkal készültünk: az egyik egy magyar csapat különleges platformere, a másik pedig egy klasszikus stratégia.
Egy új időszakos esemény indult tegnap este a Blizzard lövöldéjében. A cél 9 meccs megnyerése, a jutalom pedig egy nagyon cuki karakterkinézet.
Az augusztusi Wootbox témája flashback volt, ennek fényében pedig remek retró cuccokat rejtett a doboz.
Az egyik, Goyót irányító játékost egyenesen kitiltotta a játék, pedig ő hozzá sem nyúlt a problémás eszközhöz.
Még mindig nem értjük, miről szól a játék, pedig a TGS-en elég komoly figyelmet kap a cucc, de nézzétek meg ezt a posztert, könnybe lábad a szem!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)