Tarantino megszólalt a Star Trek filmje kapcsán
A rendező korábban már megszellőztette, hogy eltávolodik a film munkálataitól, most pedig tiszta vizet öntött a pohárba.
A rendező korábban már megszellőztette, hogy eltávolodik a film munkálataitól, most pedig tiszta vizet öntött a pohárba.
A CI Games ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, pedig reménykedtünk az ellenkezőjében.
Kaci továbbra sem bírja elengedni a World of Warcraft Classicot, a legújabb streamben pedig egy igazán különleges kalapács körül forog majd minden.
A planéta legnépszerűbb asztali szerepjátéka most ünnepli 45. születésnapját, a játék ötödik kiadása pedig már öt éve hódítja meg milliók szívét. Ezt méltó módon kell megülni.
Valaki Unrel Engine 4-ben készítette el a Silent Hill ikonikus kávézóját, emiatt pedig csak még jobban sóvárgunk a széria feltámasztása után.
A meglévő erős alapokra dőreség lett volna nem továbbépítkezni, a Creative Assembly pedig élt is a lehetőséggel.
Kathleen Kennedy dolgozott Steven Spielberg, Frank Marshall és George Lucas mellett is, az évek során pedig több mint 70 filmben működött közre. Ebben a portrévideóban az ő munkásságával foglalkozunk.
Az "érkezik a jövő" szlogen nevében a Sony nagy kegyesen lerántotta a leplet a PlayStation 5 logójáról. A tömeg pedig ahogy az várható volt, teljesen elveszítette a fejét.
A Black Ops 4-re még tavaly is sokan befizettek, a Modern Warfare pedig természetesen letarolta a kasszákat.
Újévi akciókkal vár a Keysworlds, exkluzív kuponjainkkal pedig még több kedvezménnyel vásárolhatsz!
Direkt úgy rakták össze a friss trailert, mintha egy anime sorozat legújabb részének felvezetője lenne, a végeredményt pedig csak imádni lehet.
Reneszánszukat élik a Witcher játékok a Netflix sorozatának köszönhetően, a CD Projekt pedig kihasználja a lehetőséget, de úgy, hogy közben nagylelkű is.
Elég specifikus kérdést szegeztek Kevin Feige-nek, ő pedig stúdióközeli források szerint nem elég pontosan adta meg válaszát.
Az ember azt hinné, hogy csak a fegyverrel rohangáló ellenfelek veszélyesek a játékban, pedig nem ez a helyzet.
A Netfilx által gondozott The Witcher sorozaton tanácsadóként dolgozó szerző elszórakozott egy kicsit az HBO kontójára, pedig még nem lehetett biztos abban, hogy milyen lesz a fogadtatás.
A Netflix már a Vaják sorozat első évadának megjelenése előtt berendelte a következő szezont, mi pedig most összeszedtük nektek, hogy mit tudunk jelenleg Geralték kalandjának folytatásáról.
A filmekkel és sorozatokkal kapcsolatos keresések letarolták az idei toplistát.
Egy iskolai lövöldözés során áldozta fel magát, a Lucasfilm pedig szeretett volna emléket állítani neki.
Rengeteg kritika érte a trilógiát, egy elkeseredett rajongó pedig úgy döntött, hogy maga fogja helyrehozni a film gondjait.
Maximális fordulatszámra kapcsolt a The Mandalorian sorozat, az első évad fináléja pedig hosszú idő óta az egész Star Wars univerzum legjobb pillanatait tartogatta nekünk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)