Egy végtelenül hangulatos játékot húzhattok be most teljesen ingyen
Igazi atmoszferikus, művészi kalandjáték.
Igazi atmoszferikus, művészi kalandjáték.
Súlyos vádak merültek fel a színésszel kapcsolatban, de úgy látszik, sikerül elsimítani a dolgot.
Egy kutatás szerint már ezer drón is elég lehet a műholdas internet blokkolásához a sziget teljes területén.
Szeretnék hálát adni azért, hogy Amerikában van egy csapat, akik ilyen lelkesedéssel piszkítanak a nagyok orra alá.
Jensen Huangot meglepi, hogy a közönség nem akar mindent mesterséges intelligenciára bízni.
Videóban is elmeséljük nektek jó és rossz élményeinket a legendás lövöldözős széria legújabb részéről.
A Paradox Interactive szerint a The Chinese Room megtette, amit megtehetett.
Az AI-képgenerátorokról szóló beszélgetés az elmúlt évben szinte magától értetődően az amerikai szereplők körül forgott: a Google Nano Banana Projára (Gemini 3 Pro Image), a Midjourney legújabb verzióira és az Anthropic modelljeire figyelt a piac. Most azonban a Black Forest Labs visszahozza a fókuszt Európára.
Az új szabályok az illegális állatkereskedelem visszaszorítását célozzák.
A vállalat alacsony árat kért, de így az értékesebb szellemi termékeket megtarthatta magának.
A többi gyártó inkább távol maradna a problémás FSD-től, amely az ígért funkciók töredékére képes csupán.
A Tomb Raider hősnője újabb világcsúcsokat tudhat a magáénak, amivel bizonyította, hogy három évtized elteltével is a videójáték-ipar egyik ikonja.
Két hónap alatt 96 százalékos visszaesést produkált a Borderlands 4 a Steamen.
Az Európai Parlament 16 évben határozná meg a minimumot, de a javaslat egyelőre nem kötelező erejű.
A Steamet üzemeltető cég dolgozónként akár 50 millió dollárt is termelhet évente.
A több mint 100 ezer dollárból készült SevenWands alkotója szerint a szervernek semmi köze a Harry Potterhez, mégis eltűnt.
A kultikus rendező szerint a hasonlóság Suzanne Collins írása és a hamarabb született Battle Royale között aligha lehet a véletlen műve.
A cég szerint a tragédia nem a ChatGPT hibája, hanem a szolgáltatás előírásait megkerülő használat következménye.
A színész szerint a kicsik még nem jöttek rá, hogy a csapdák mestere velük egy fedél alatt lakik.
Mégis egyjátékos folytatást kaphat a Hogwarts Legacy Lead: Új álláshirdetések szerint visszatérhet a varázsvilág az egyjátékos kalandokhoz.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)