A Madame Web főszereplőjét nem azzal a forgatókönyvvel győzték meg, ami alapján végül a film készült
Dakota Johnson elmondása szerint az eredeti forgatókönyv nagyban eltért a végleges verziótól.
Dakota Johnson elmondása szerint az eredeti forgatókönyv nagyban eltért a végleges verziótól.
Bill Skarsgårdnak kábítószer birtoklása miatt kellett bíróság elé állnia.
Keaton nemcsak főszereplője, hanem rendezője is az ígéretes alkotásnak.
A Morbius sem volt semmi, de a Madame Webnek még azt a Sony-féle pókmozit is sikerült alulmúlnia.
Tovább bővült a Pókember nélküli pókuniverzum teljesen felesleges filmjeinek sora, és tényleg úgy tűnik, hogy a Sony a minimális erőfeszítés látszatát sem szeretné már fenntartani.
A nagy sikert aratott, Oscar-esélyes film rendezője reagált a lehetőségekre.
A Relapse rendezője egy olyan író lesz, akinek a munkáit több filmben is feldolgozták már.
Örülhetnek azok, akik az új Fantasztikus Négyes mozihoz kapcsolódó korábbi pletykák láttán már dörzsölték a tenyerüket.
A BBC megbízásából készült film kimondottan ritka felvételekkel mesél majd a svéd popbanda legsikeresebb időszakáról, és nemsokára be is mutatják.
Egy beszélgetésből kiderült, hogy milyen ötletei vannak a Sonynak a falmászóval, és bizony még Tom Hollandet sem tervezik szabadságra engedni.
Február 22-én kerül mozikba a Bob Marley: One Love, amit néhányan már premier előtt megtekinthetnek.
A Sony Pókember nélküli filmes pókuniverzuma ismét bővül, de a sajtó nincs tőle elájulva.
Elly Conway regényét úgy adaptálta Matthew Vaughn, hogy nem Argylle-t tette meg főszereplővé, hanem magát a szerzőt. De milyen az alapanyag? Ennek jártunk utána.
Pályafutása során számos kultikus magyar rajzfilmhez komponált, 96 éves korában halt meg.
Nem hiszi el, hogy valóban szükség van a színházi trigger warningokra. A 61 éves Ralph Fiennes sok megrázó filmben szerepelt:…
Felröppent, hogy az akciótitán is beugrik a géppuskaszájú rendező utolsó mozijába. Quentin Tarantino következő – és egyben a rendező állítása…
Wolverine-ből még nem sokat láttunk, de így is nagyon ütős lett az új Deadpool film első kedvcsinálója.
Legalább elmondja az őszintét. Christopher Nolan nagyon szeretné az Oppenheimernek legalább valamelyik Oscar-díjat, amire állítólag meg is van az esélye,…
Volt, aki a régi horrorok iránti rajongásáról, más pedig életpályát meghatározó élményekről mesélt. A filmek már több mint egy évszázada…
Hamarosan jön az NFL-szezon nagydöntője, ennek kapcsán összeszedtünk öt olyan filmet, amelyekkel meghozhatjuk a kedveteket a meccshez.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)