Szeptember 9-én, 83 éves korában elhunyt Stuart Craig, háromszoros Oscar-díjas látványtervező - számolt be róla a The New York Times alapján a 24.hu. Halálát kollégája és közeli barátja, Neil Lamont erősítette meg egy Facebook-posztban, kiemelve, hogy Craig a Parkinson-kór szövődményei következtében hunyt el. A szakma méltatta a tervezőt, aki munkásságával hosszú évtizedeken át alakította a filmek vizuális világát.
Craig nevéhez fűződik egyebek között a Harry Potter-filmek és a Legendás állatok-trilógia látványvilága, de repertoárjában olyan alkotások is szerepelnek, mint az 1988-as Veszedelmes viszonyok vagy az 1996-os Az angol beteg. A kiemelkedő tehetségét három Oscar-díjjal jutalmazták, emellett nyolc alkalommal jelölték a díjra, és három BAFTA-díjat, valamint 13 jelölést is magáénak tudhatott.
Bár a Harry Potter-sorozat egyik könyvét sem olvasta korábban, amikor felkérték a Harry Potter és a bölcsek köve látványtervezésére, Londonból Los Angelesbe tartó járatán bepótolta az olvasást.
"Először iszonyatosan megrémültem. Arra gondoltam, 'hogy a fenébe fogjuk ezt megcsinálni?'"
- emlékezett vissza egy 2011-es interjúban. A kezdeti félelmek ellenére Craig munkája nemcsak sikeres lett, hanem az egész filmes világ számára meghatározó vizuális élményt teremtett.