Még mindig van, aki szerint vicces a swatting: egy Fortnite streamer élő adásában törtek be kommandósok
Ismét megjelentek a rendőrök egy streamernél élő adás közben.
Ismét megjelentek a rendőrök egy streamernél élő adás közben.
A bizonyítékok elég egyértelműek voltak, a streamer meg is kapta méltó büntetését.
A Netflix által gyártott The Witcher rajzfilm egészen jónak tűnik, már amennyire ezt másfél perc alapján meg lehet állapítani.
Több ezren nézték, ahogy a rapper hang nélkül tolja a Maddent.
Sőt, a jelek szerint egyből egy mindenféle jóval megpakolt kiadást kapunk.
Szokatlan módon, a Twitteren reagált a napokban szárnyra kapott híresztelésekre a japán cég.
Egy csapatnyi ügyes modder összehozta ugyanazt a trükköt, mint annak idején a GTA III-mal - rejtély, hogy a Rockstar miért nem lépi meg.
Amíg a Nintendo nem tudja kitalálni, hogy mit kezdjen a Joy-Conok gyári problémájával, addig egy YouTube videós megoldotta ezt a garázsában.
Leleplezte erősen a Nintendo Switchre hajazó gépét a Valve.
Ha csendesen figyeltek a világ hangjaira, akkor most milliók szomorú sóhaját hallhatjátok.
Amíg mi egy közepesen vállalható videokártyához sem jutunk hozzá, addig Geralt boldogan kattintgat az erőműve árnyékában.
Van azonban egy váratlan részlete a történetben.
A Lamborghinijében telefonozó Adin Ross már a harmadik banját gyűjtötte be, de ez sem tartott sokáig.
Az egyedi dizájnnal rendelkező szoborból alig 350 készült, így erősen limitált kegytárgyról van szó.
Egy sokat sejtető részletet már láthatunk The Witcher 3-ban is feltűnő rémségből.
Még ebben az évben megszépült formában játszhatjuk újra az egyik legkiválóbb RPG-t.
A Netflix-féle Vaják újabb szezonjának trailere Geralt és Ciri kapcsolatára fókuszál.
Előbb itt lesz a The Witcher: Nightmare of the Wolf, mint gondoltuk volna.
Ráadásul a teljes széria durva leárazást kapott, így akinek bármi kimaradt, most pótolhatja.
A WitcherCon alatt derült ki, hogy hányat kell még aludnunk, mire megnézhetjük a Vaják széria második etapját.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)