Kingdom Hearts III - vadonatúj kalandokat hozhat az első DLC
A csomagot maga a játék rendezője jelentette be nemrég, és az is kiderült, milyen újdonságokra számíthatunk.
A csomagot maga a játék rendezője jelentette be nemrég, és az is kiderült, milyen újdonságokra számíthatunk.
Chris Roberts szerint még bőven lehet jó játék az Anthemből, ha a BioWare-es srácok rendesen nekiveselkednek.
Joe és Anthony Russo ezzel szeretne tisztelegni a képregénylegenda munkássága előtt.
A rendező, J.J. Abrams szerint van még mit mesélni a főhősnő múltjáról.
A rendező őszintén megszólalt az új filmjének fogadtatása kapcsán, ami roppantul elszomorító.
Egy évet toltak a Sony filmjének tervezett bemutatóján, még mindig nincs se rendező, se stáb.
A játék rendezője osztotta meg, hogy túl vannak a legnehezebb napon.
A stúdió két új rendezőt is behozott a projektbe a 21 napos újraforgatás kedvéért.
Amikor Hajime Tabata otthagyta a Square Enixet, akkor tudtuk, hogy azért tette, mert egy új játékon akart dolgozni. Azt viszont egyikünk se találhatta volna ki, hogy mi is ez az új játék.
Az ébredő Erő rendezője nem akarta elvállalni a trilógia záró epizódját, mert úgy érezte, túl közel áll a szívéhez a projekt.
Ed Boon leült a GameInformer újságírójával, aki rengeteg kérdéssel bombázta az alkotót. Kaptunk fontos és nem annyira fontos, de tanulságos válaszokat.
Stanley Tucci és a Chilling Adventures of Sabrina színésznője, Kiernan Shipka megpróbálnak egy olyan világban élni, ahol szörnyek támadnak bármiféle neszre - mindezt az Annabelle rendezőjétől.
A film egyik rendezője, Joe Russo beszélt az alkotási folyamatról, aminek a végén megszületett a Marvel eddigi 22 filmjén átívelő történetet lezáró mozi.
A Tűnj el! rendezője bebizonyítja, hogy önmagunk legnagyobb ellenségei Mi vagyunk.
Tapasztalt alkotók fogják gyúrni a kung-fu mesterének történetét.
Hasonló témával, de egészen új megközelítésből hozza ránk ismét a frászt Ari Aster rendező.
Az ismert karakter felbukkanása mellett egy újabb werkfilmet is kaptunk a rendezőtől.
Geralt kalandja után ismét egy nagyszabású projektben vállalhat kulcsszerepet a CD Projekt Red egyik munkatársa.
A világhírű rendező azt akarja elérni, hogy a streaming platformokon megjelent alkotások ne nyerhessenek díjakat a filmipar egyik legrangosabb eseményén.
A forradalmárlelkű rendező nyilatkozott a film győzelméről, és arról is, hogy ő el van átkozva.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)