Hirdetés

A Bosszúállók: Végjáték rendezője szerint nincs még itt az ideje egy új Wolverine-nek

|

Joe Russo úgy érzi, nem szabad siettetni a dolgot, ráérünk még az új Rozsomák megismerésére.

Hirdetés

A Fox felvásárlása után elhárult minden akadály azzal kapcsolatban, hogy a Disney égisze alatt tevékenykedő Marvel Studios végre az X-Men csapat tagjait, és úgy általában véve a mutánsokat is bemutathassa saját filmes univerzumában. Ez egyből azt is jelenti, hogy új színészeket kell találni a mutáns hősök szerepére, a legtöbben pedig nem túl meglepő módon arra kíváncsiak, ki válthatja Hugh Jackmant Rozsomák/Wolverine/Logan szerepében (folyamatosan imádkozok azért, hogy az új karakter esetében felejtsék el végre a hazai fordítók a Farkas elnevezést, noha erre sajnos nem túl sok esély van).

Hirdetés

Jackman számtalan alkalommal leszögezte már, hogy nem fog visszatérni, végleg búcsút vett a szereptől (erre pedig a Logan mozinál nem is lehetett volna tökéletesebb megoldást találni). Nemrég Joe Russót, a Bosszúállók: Végjáték társrendezőjét is megkérdezték a témával kapcsolatban, ő pedig azt mondta, ez nem olyan dolog, amit erőltetni kellene. Russo így fogalmazott:

"Rozsomák mindig is az egyik kedvenc karakterem volt. Az Incredible Hulk 181. száma volt az egyik első képregény, amiről emlékszem, hogy gyűjteményem része lett, ebben bukkant fel először Rozsomák. Hugh Jackman éveken át hihetetlen munkát végzett ezzel a karakterrel, és úgy gondolom, hogy most egy kis szüntet kellene tartani azelőtt, hogy valaki más átveszi tőle a gyeplőt."

Hugh Jackman egyébként nemrég előállt egy (sőt rögtön két) remek ötlettel arra, hogy ki lehetne az MCU új Rozsomákja:

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)