Egy film máris lenyomta a Fantasztikus 4-est a hazai kasszáknál
Nem tartott sokáig a Marvel első családjának uralma.
Nem tartott sokáig a Marvel első családjának uralma.
Két arany- és két bronzéremmel írt történelmet a magyar csapat a bolíviai Nemzetközi Informatikai Diákolimpián.
Az Atlassian vezetője előre felvett videóban jelentette be a leépítést, ami után egy e-mailt is meg kellett várniuk az alkalmazottaknak, hogy kiderüljön, van-e még helyük a cégénél.
Ugyanaz a stúdió csinálja a mobilos Rustot, mint a PUBG-t, de a free-to-play modell részleteiről egyelőre semmit sem tudunk.
Szerintük a szigorú ellenőrzések a játék javára válnak és az embereket nem fogja érdekelni a cégpolitika, ha jó lesz a Subnautica 2.
A legújabb frissítések egy olyan biztonsági lyukat tömnek be, amit a csalók már aktívan használnak.
Egy férfi életét vesztette a Wembleyben rendezett szombati koncerten, miután lezuhant a lelátóról.
Élethosszig tartó Microsoft Office-t is bajnok áron szerezhetsz.
Az azóta sem derült ki, hogy hogy került oda.
Az új jogszabály értelmében számos tartalom csak szigorú életkor-ellenőrzés után érthető el, mely viszont számos adatvédelmi aggályt is felvet.
A támadások elsősorban célzott, adathalász e-mailekkel indulnak.
Határozottan és tagadhatatlanul Pókember.
Úgy tűnik, hogy lesz, de a konkrétumok kapcsán egyelőre eléggé titkolóznak.
Újabb biztonsági kockázatok merültek fel a Recall szolgáltatás kapcsán.
Nem csak az árcímke lesz para, az már biztos.
A Microsoft ezidáig nem jelezte, hogy enyhítenének a rendszerkövetelményeken.
Laura Miele szerint nem lenne játékosbarát, ha mindenkinek a nulláról kellene kezdeni és elengedni azt a rengeteg DLC-t, amit az évek során felhalmoztak.
Alig egy hónappal azelőtt a premier előtt kerül erre sor, mely egy új korszak nyitánya lehet a messzi-messzi galaxisban.
Eljött a búcsú ideje a Skyforge számára.
Minden egy kicsit gördülékenyebben, egy kicsit kényelmesebben működik, bármilyen eszközről is fogsz bejelentkezni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)