Kanye West ellen per indult egy 16 évvel ezelőtti klipforgatás miatt
Az incidens még 2010-ben történt, a kereset viszont csak most kerülhet bíróság elé.
Az incidens még 2010-ben történt, a kereset viszont csak most kerülhet bíróság elé.
Már közel 300 ezer ember írta alá a petíciót a megépítése ellen.
A TCL testközelből mutatta meg, milyen is a 10 000 nit és az élethű színvisszaadás a legfejlettebb LCD TV-n. Arra is választ kerestünk, mi számít egy tévében igazán, no és, hogy mi a helyzet a Sony-val.
Nem kizárt, hogy van valahol egy kész PS5-ös port, csak közben az Xboxnál rájöttek, mégsem megy ez a konzolosdi exkluzív játékok nélkül.
Erre a megosztó húzásra a Rebel Wolves szerint szükség volt a fantasy univerzumának előkészítése miatt.
Ismert színészekkel folytatódik a kultikus PC-s széria, amelyben legalább annyi időt töltünk várak felépítésével, mint a lerombolásukkal.
Nem tudni, hogy az akció meddig él, így érdemes mielőbb lecsapni rá.
Az is kiderült, hogy 1500 forintért készült a diplomamunka.
A Prologis szerint a következő évtized közepére a modern raktárak fele automatizált technológiákat használhat.
Elindultak a Gears of War: E-Day előrendelések, itt van minden a különböző verziókról.
Az Infinite Rush több mint 150 autóval és saját készítésű versenypályákkal érkezik.
Három frakció valamelyikébe beállva kell túlélnünk az erőforrásokért vívott csatákat.
A légitársaság 2027-től Starlink műholdas internetet vezet be.
Itt nem fakarddal és egy imával fogjuk kezdeni a karrierünket. Ennek a leharcolt világnak nincs ideje a mi bukdácsolásunkra.
A ZGX Fury GB300 akár ezermilliárd paraméteres modelleket is futtathat helyben.
A 2018-as rész már több mint 30 millió példánynál jár világszerte.
Az Odüsszeia 250 millió dollárból készül, és majdnem háromórás eposz lehet.
Az iOS 27 részletesebb kontrollt ad a képernyőidő, appok és kapcsolatok felett.
A macOS 27 Golden Gate gyorsabb rendszert, új dizájnt és okosabb Sirit hoz.
A böngésző okosabb tabkezelést, figyelmeztetéseket és biztonsági újításokat kap.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)