Egyre elterjedtebb a koldulás a TikTokon
Élő közvetítésekben kényszerítenek koldulásra nehéz körülmények között élő embereket, köztük gyermekeket.
Élő közvetítésekben kényszerítenek koldulásra nehéz körülmények között élő embereket, köztük gyermekeket.
Néhány címnél jelentős optimalizálásra lehet szükség, hogy elférjen az adathordozón.
Ennyi erővel elég sok játék kaphatna hasonló korlátozást a platformon.
Elég egyértelmű, hogy ezzel a TikTokot akarják célkereszt elé kapni.
Az Intel hivatalosan is megerősítette, hogy a jelenlegi tervek szerint mire lehet számítani.
Ez segíthet a fejlesztőknek ezen funkciók jobb megértésében és integrálásában.
Bennfentesek szerint az iPhone X-hez mérhető újítások várhatók.
A HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont két új molekulákat indít útjára.
A grafikai lehetőségek jóval szélesebbek, de a fejlesztők így is alacsonyan tartották a számokat.
Bármire is gondolsz, garantálni tudjuk, hogy nem az.
Könnyen lehet, hogy egy másik kézi konzol is fejlesztés alatt áll, és most sikerült "véletlen" megmutatni.
Még több haladékot kaptak az illetékesek, hogy rendezzék a helyzetet.
Az elképesztően sikeres nyitás ünneplése után a fejlesztők a tapaszokra koncentrálnak.
A felhasználók értetlenül állnak a nevetséges számokat produkáló üresség előtt.
Frissebb adatokat még nem közöltek, szóval nem tudjuk, hogyan alakultak a számok 2021 után.
Videóban szedjük apró kis cafatokra a South of Midnightot.
Nem árt sietni, ha ki akarjátok próbálni a különleges játékmódot.
Szinte tökéletesre sikerült Ellie és Abby háborújának PC-s iterációja.
Átírják a forgatókönyvet, jóval grandiózusabbá válhat a projekt.
A TikTok nagy Instagram alternatívája már meg sem próbálja a globális terjeszkedést, inkább becsukja a kaput.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)