Rengeteg dobozt cipel ez az aranyos Death Stranding figura
Sam Porter Bridges is megjelenik Nendoroidként.
Sam Porter Bridges is megjelenik Nendoroidként.
Úgy tűnik, hogy a közkedvelt játéktervezőt már nem elégíti ki, ha csak AAA kategóriás címeken dolgozhat.
A leheletünknek fontos szerepe lett volna egy koncepcióban, de kicsit örülünk, hogy ebből nem lett semmi.
A Konami és a Metal Gear széria atyjának szakításának szomorú krónikája következik, de bőven akad itt még érdekesség.
Egy animátornak annyira bejött Kojima új alkotása, hogy néhány retro hangulatú szösszenettel tiszteleg most előtte.
Kojima most valószínűleg mással fog foglalkozni, de ha újra előkerül a Death Stranding, lehet, hogy egészen más lesz, mint az első játék.
A közösség által legtöbbször kért dolgok javítását fogjuk megkapni még az ünnepek előtt.
A Death Stranding megjelenése után távozott Kojima egyik legrégebbi munkatársa.
Az utóbbi évek legtitokzatosabb és egyben legjobban várt játéka nem fog mindenkinek tetszeni, de ez egyáltalán nem is baj.
Lehet szeretni és lehet utálni a Death Strandinget, de az tuti, hogy ennyi zseniálisan elborult cosplayt nem ihletett más játék.
A legismertebb japán játékmagazin egykori főszerkesztője is felbukkan benne, majd készült egy teszt is.
Kojima új játékában gyakran találkozhatunk a népszerű energiaitallal, és ez a jelek szerint a való világra is hatással van.
Nem mindenki van oda a Death Strandingért, de az vitán felüli, hogy a zenei aláfestése brutálisan hangulatos.
Tegnap óta előrendelhető a Death Stranding PC-s változata, így kiderült, félnünk kell-e bármilyen exkluzivitástól.
19 órától kezdődik következő livestremünk, amelyben ezúttal Kaci a Death Strandingnek ugrik neki.
A The Game Awards atyja, Geoff Keighley vezetésével hosszabban is belenézhetünk majd Hideo Kojima új játékába. Lesznek vendégek is.
Új cikksorozatunk aktuális részében tovább ismerkedünk Hideo Kojima pályafutásával és próbálunk magyarázatot adni az őt körülvevő kultuszra.
A BBC munkatársai több napot is eltöltöttek Kojima új stúdiójában, hogy kicsit közelebbről is bemutathassák, hogyan zajlott a játék elkészítése.
Befutottak Kojima játékának első értékelései, és egészen vegyesek a pontszámok.
Pontban az előre beígért időpontban élesedett a játék utolsó előzetese, amit látva még nehezebb a várakozás a megjelenésig.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)