Most már aztán tényleg lesz Star Wars: Knights of the Old Republic remake, de tényleg!
Persze, csak majd valamikor 2028 tájékán.
Persze, csak majd valamikor 2028 tájékán.
Egy nagyon pörgős, komplex és szórakoztató verekedős cím lesz ez, amiért szeretnénk is lelkesedni, de ez egyre nehezebbnek tűnik.
Nyolc évnyi fejlesztés után végre itt van.
A Compulsion Games LinkedInen tette közzé felhívását, mely szerint szívesen dolgozna be más stúdióknak.
Megérkeztek a sötét Pókember első borítói, de az F4 és az X-Men sem marad ki a horrorbuliból.
A horrorrajongók egy nyomasztó házban nézelődhetnek, míg a könnyedebb kalandra vágyókat természetfeletti rejtélyek és körökre osztott csaták várják.
A sötét hangulatú, boszorkányos epizód állítólag 2027 júniusában érkezik.
A Planeswalkerek még idén meghódítják a végső határt, az MTG új készletével, ami meglepően izgalmas termékfelhozatallal közelít.
Ezekre a kategóriákra egyáltalán nem vonatkozik a cserélhető akkumulátor-előírás, de a könnyű javíthatóság igen!
Egy Joelről és Tommyról szóló előzményhez is lenne kedve.
Két PS2-es klasszikussal is bővül a PlayStation Plus.
Olyan lézerfegyvert fejlesztettek ki a németek, ami mindössze 1 dollárért bármilyen drónt 100%-os hatékonysággal leszed.
Egyre súlyosabb kompromisszumokat kell kötnie annak, aki még mindig nem hajlandó váltani az előző konzolgenerációról.
Ennyi szuperhősnek sok időre van szüksége a vásznon.
Miközben a legtöbb stúdió igyekszik optimalizálni a költségeit az Avalanche is rákényszerült egy szomorú döntés meghozatalára.
Egy évet kellett aludni, hogy itthon is kapható legyen az RX 9070 GRE. Modern RDNA 4-alapok, 1440p-s száguldás és barátságosnak mondott ár: nagyot rúghatna az Nvidiába az AMD, de félünk, megint elszalasztja a lehetőséget.
Ha távolról nézed és közben hunyorogsz, olyan, mintha a Bully eltitkolt féltestvére lenne az Agefield High: Rock the School.
A filmes toplistát egy tengeri katasztrófáról szóló alkotás vezeti.
Egy gótikus katedrális árulkodhat a játék helyszínéről.
A 2026-os torna minden korábbi sporteseménynél nagyobb terhelést jelenthet a bolygónak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)