Valami elkapta ezeket a srácokat. Pár hónappal azután, hogy letették az asztalra az év egyik legjobb játékát a Resident Evil Requiem képében, kiadtak gyorsan egy kísérleti projektet is, ami szintén kasszasiker lett. A Pragmata ugyan nem volt hibátlan, de egy tökéletes "első játék" volt egy új sorozat megalapozásához (mind tudjuk, hogy lesz folytatás Capcom, ne próbálj szédíteni minket). Egy folytatás, egy újdonság, és most itt egy régóta várt feltámadás: az Onimusha széria legutóbbi része a 2006-os Onimusha: Dawn of Dreams volt. A rajongók két évtizede várják már a szamurájos akciójáték visszatérését, a Capcom pedig úgy érezte, hogy végre itt az idő.
Aki a kard útját járja
Az Onimusha: Way of the Sword első pár másodpece egy nagyon hatásos intróval prezentálja a választ arra a kérdésre, hogy hogyan teszed érdekessé a sokadik szamuráj főhőst. Bemutatkozik Miyamoto Musashi, aki olyan messze van az Assassin's Creed Shadows és a Ghost of Tsushima főszereplőitől, amennyire ez csak lehetséges. A játék azzal kezdődik, hogy egy éhező kisfiútól elfordulva a vándorunk elkezd egy rizsgolyón nyammogni. Amikor a gyerek mellett felbukkan a testvére, és a páros kutyája, akkor szemét forgatva, magában morogva odadobja nekik azt az élelmet, ami neki is kevés lett volna, nem hogy háromójuknak. A Way of the Sword első órája hibátlanul mutatja be milyen is az az ember, akivel következő órákat tölteni fogjuk, és kertelés nélkül felvezeti a témát, ami köré a cselekmény íródott.
Musashi próbálja egy marcona harcos képét mímelni. Nagy, határozott, céltudatos léptekkel mászik fel egy szamuráj iskola udvarára, hogy leosztályozza annak oktatóját, majd sikoltozva és grimaszolva rohan el, amikor említett iskola tanoncai a fejét követelik.
"Mitől pörögtek be ezek ennyire?"
Kérdezi a srác, aki épp csak meg nem ölte a helyi vezetőt. A Capcom már a Resident Evil Requiemben is megmutatta, hogy milyen komplex mimikát képesek kölcsönözni a főszereplőknek, de Musashi még így is talán a legkifejezőbb karakter, akit a stúdió valaha alkotott. Erre szükség is van, mert a hősünk egy nagyon sötét sztorin próbál keresztülrángatni minket, tele vérrel, mészárlással és emberi tragédiákkal. A Way of the Sword legelején elmondja, hogy aki a kard útját járja, az szüntelenül az erősebb ellenfeleket kergeti. Ennek Ganryu a legjobb példája, mert Musashi riválisa hajlandó minden emberségét eldobni, amikor a halálból kirángatva egy démon végtelen hatalmat ígér neki. Musashi és Ganryu visszatérve a létezés túloldaláról egy-egy oni kesztyűvel tér magához: a világot elözönlötték a szörnyek, a megölésükkel lelkeket szívhatnak bele, ezáltal pedig egyre erősebbé válhatnak. Ganryu azonban kérdés nélkül elemészti emberek szellemét is, hogy felülkerekedhessen társán. A kettejük párbaja adja Way of the Sword magját, ami csak pont annyira erős, hogy előrelendíthessen minket a felfedezéssel és izgalmas csatákkal teli ösvényen.
Onik, létsíkok és egy beszélő kesztyű
Musashi visszatérve a halálból megkapja a feladatát, miszerint a szörnyetegek seregei kezdenek átszivárogni a pokol kapuján. Be kell járnunk hát a vidéket, levadászni a démonokat, és betapasztani a létsíkok közti repedéseket. Mint minden korábbi Onimusha játékban, ezt itt is különböző fegyverek segítségével, társakkal az oldalunkon fogjuk intézni. A Way of the Sword struktúrája nem lesz ismeretlen a Capcom rajongói számára: megkapjuk a feladatunkat, elutazunk a helyszínre, megöljük, akit kell, majd visszatérünk a bázisunkra, hogy fejlesszük karaterünket, és társainkkal beszélve megismerjük a világ helyzetét. A formula sosem válik unalmassá, köszönhetően a harcrendszernek, a pattogós dialógusnak, a színészi játéknak és a lenyűgöző helyszíneknek.
Az Onimusha egy akciójáték sorozat, a keverék lényegét pedig a Capcom tökélyre fejlesztette a Way of the Swordban. Musashi alapvetően egy könnyelmű szamuráj, így gyorsan képes csapkodni az ellenfeleit, akik viszont többnyire ügyesen védekeznek az eszetlen gombnyomogatással szemben. Ahhoz, hogy ténylegesen sérüléseket okozhassunk, vagy be kell vetnünk valamilyen trükköt az ellenfél védelmének megtöréséhez, vagy ki kell várnunk, amíg az hibázik egyet. A hárítás, kitérés és ellencsapás hármasa elképesztően szórakoztató ebben a játékba. Amikor a pengékkel szerelt búgócsiga-szerű genma elől egy gombnyomással ugrunk el, és szeljük azt ketté, ahogy elhalad mellettünk, tényleg a kard mestereinek érezzük magunkat. Az alapvető mechanikák próbára teszik a reflexeinket, és folyamatosan lefoglalják a figyelmünket, de ha egy kicsit is képesek vagyunk felvenni a szörnyek tempóját, akkor sosem lesznek túl nehezek az ütközetek. Az alapokra ráadásul rengeteg extra lehetőség is épül, ahogy Musashi lelkeket gyűjt, és a saját fejlődéséhez használja fel őket.
A szörnyek lelkeit ugyanis elemészthetjük különböző extra képességek feloldásához, melyek további kombókat nyitnak meg előttünk, fegvereinket erősítik, és Musashiból egy egyre kegyetlenebb gyilkológépet csinálnak. A fejlesztésekre pedig szükség is lesz, mert a Way of the Sword bossharcai kegyetlen táncok, ahol két-három hiba után kezdhetjük elölről a többszintes ütközetet. Ha nem akarunk mérgesen csapkodni, akkor a bázisunknak otthont adó Rokudo-chinnoji Temple-ben vár minket egy gyakorlótér, ahol minden új képességünket letesztelhetjük, jutalmakat megnyitva ezzel. A templomba egyébként is érdemes lesz sűrűn hazatérni, mert az Onimusha: Way of the Sword mellékszereplőivel itt lazulhatunk, és ezekkel a karakterekkel bizony bármikor szívesen lazulunk. Shizuka, Okuni és Takamura bár sokszor tűnnek tisztán expozíciós segédeknek, valójában mind érdekes személyiségek, és kulcsfontosságú részük van a történetben. A játék rengeteg feloldható kozmetikai cuccot kínál, melyekkel nem csak Musashit, de őket is átöltöztethetjük, így aki szeret ilyesmivel bíbelődni, az itt legalább annyira élvezni fogja ezt, mint a Monster Hunterben.
Japán istenek és ördögök
A Way of the Sword gazdagon merít otthonának történelméből és mondáiból. Ez azonnal egyértelmű lehetett bárkinek, aki tudja mi az, hogy oni vagy rákeresett Musashi nevére. A játék fürdőzik a hivatkozásokban, így a mitikus szörnyek és a túlvilág megannyi leírásának ismerői imádni fogják a játékkal töltött órákat. Az RE Engine ezúttal is remekel, mert bár a textúrákat itt sem nevezhetjük példátlanul szépnek, a 3D-s grafikusok és a művészek összehoztak egy olyan világot, amit általános sötétsége ellenére is élmény bejárni. Minden olyan pillanatra, amikor egy toronymagas démon sushiként zabálja fel a szénakazalba tekert élő embereket, jár egy út a túlvilágra, ahol a virágok csodálatos színekben pompáznak és a halandó lelkek a terheikről mesélnek. A Capcom fejlesztői nagyon ügyesek voltak abban, hogy még a relatíve zárt tereket is eladják hatalmas, véget nem érő csataterek és városokként.
A vizuális művészek alkotásait ráadásul ütős hanghatások támogatják. Az acél pengék súrlódása, a mágikus erők ütközése, és Ganryu szakadatlan, félőrült vihogása olyan élettel tölti fel az Onimusha világát, amilyenről a grafikai szépséget hajkurászó fejlesztők nem is álmodhatnak. A tálalás leggyengébb része ezúttal talán a zenei körítés, de még ott is arról beszélünk, hogy a Capcom ezúttal "csak" hozta az ipar legjobbjaihoz mérhető elvárásokat, és nem múlta felül azokat.
Ami a technikai hátteret illeti, ez bizony egy RE Engine játék. A móka bármin elfut, és míg persze gyengébb vashoz alacsonyabb beállítások kellenek, de ezt leszámítva hibátlan 60fps-sel pakolja elénk a képeket. Mind a Steam Deck, mind a Switch 2 kielégítő teljesítményt nyújt, utóbbi még akkor is, ha kivesszük az alapvetően bepipált 30fps-es zárt, és hagyjuk, hogy a gép a saját lehetőségei szerint oldja meg a futtatás feladatát.
Az Onimusha: Way of the Sword nem a legambiciózusabb vagy leginnovatívabb cím, amit a Capcom eddig piacra dobott, viszont gyönyörű eleganciával hajtja végre, azt amit szeretett volna. Egy prémium akciójáték ez, a meghatározás minden értelmében, ami ugyan hátrahagy néhány üzenetet és lelkünkre helyez pár leckét, de elsődlegesen csak szórakoztatni akar bennünket néhány órán át. Amikor pedig a stáblista legördül, akkor már csak annyit akarunk majd tudni, hogy mikor jön majd a következő epizód. Nagyon reméljük, hogy arra már nem kell 20 évet várnunk.
