Robert Downey Jr. meg nem kapott Oscarja bizonyítja, néha kimondottan jó, ha valamiről lemarad az ember
Ő legalábbis állítja, nagy baj lett volna belőle, ha megkapja. Mondjuk, baj így is lett. Az 58 éves Robert Downey…
Ő legalábbis állítja, nagy baj lett volna belőle, ha megkapja. Mondjuk, baj így is lett. Az 58 éves Robert Downey…
Díjat kapott a kritikusoktól, köszönőbeszédében felidézte kedvenc oltásait. A részben magyar származású, 58 éves Robert Downey Jr. híres szókimondó humoráról:…
A színész úgy véli, hogy Vasember élete egyik legjobb alakítása volt.
A Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztiválon konferálhatta fel imádott kollégáját. Az elmúlt év nyarát a Barbenheimer-jelenség uralta a mozipénztáraknál, hiszen mind…
Kamutudomány helyett most a filmezésről dumáltak egy jót. A Variety 2014-ben indult Actors on Actors videósorozata lényegében kihagyhatatlan a filmrajongók…
Reagált a pletykákra, melyek arról szóltak, hamarosan visszahozhatják a közkedvelt karaktert.
Maga Kevin Feige tisztázta, hogy láthatjuk-e ismét Vasembert az MCU-ban.
Belsős források szerint Kevin Feige és társai tanácstalanok.
15 éve nyomatják fullba a kretént, de továbbra is megunhatatlan idézetgyűjtemény Ben Stiller mozija.
Másmilyen lenne a Marvel Filmes Univerzum és Hollywood, ha Robert Downey Jr. helyett Tom Cruise csatlakozott volna. Összeszedtünk tíz meghiúsult castingot.
Christopher Nolan vérfagyasztó üzenetet csomagolt Oppenheimer életének történetébe.
Természetesen nem azok, amikre elsőként gondolnál!
Christopher Nolan új filmjében olyan nagy nevek kaptak helyet, mint Cillian Murphy, Emily Blunt, Matt Damon, Gary Oldman és Robert Downey Jr., a magyar szinkron pedig nem okoz majd csalódást a lekövetésükkel.
Kevin Feige és Jon Favreau beszélgetéséből kiderült egy nagyon érdekes részlet.
Tony Stark a The Infinity Saga első számú arca volt, de a Vasember-trilógia kis híján más utat járt be, más színésszel.
Elég nagy a John Wick világa ahhoz, hogy beleférjen például Robert Downey Jr.?
Befutott a színész új sorozatának, a The Sympathizernek az első előzetese.
Ideje feltörni a perselyt, nem akármilyen portéka bukkant fel az eBayen.
Adam McKay következő projektjének főszereplői lesznek a filmipar kedvenc Robertjei.
A Sweet Tooth: Az agancsos fiú folytatása hamarosan felkerül a streamingplatformra.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)