Öten meghaltak, miután az Amazon teherszállító repülője túlfutott a kifutópályán
A 21 Air által üzemeltetett Boeing 767-300-as leszállás után járműveknek ütközött és kigyulladt.
A 21 Air által üzemeltetett Boeing 767-300-as leszállás után járműveknek ütközött és kigyulladt.
Gőzerővel folyik az új The Witcher fejlesztése, így törvényszerű, hogy egyre több részletre derül fény, még ha nem is mindig szándékosan.
A túrázók bajba kerültek, miután az AI-chatbot tanácsaira hagyatkoztak, de ők maguk is hibáztak.
A zenész a ringben a The Butcher becenevet viselte.
A kínai cég nem alkalmaz arcfelismerést és minden adatot lokálisan, vagy legalábbis az EU-n belül kezel.
A 118,5 kWh-s akkumulátor akár 535 kilométeres hatótávot ígér.
A rendező szerint az AI egyszerűen kiölte az emberi játékot a filmből.
A testvérek közben az Egyesült Államokban várják kiadatásukat.
A Witcher 3 uralta a hetet, de az iparág árnyoldalai is előkerültek.
Nem panaszkodhatunk a változatosságra az Xbox Free Play Days e heti kínálata miatt.
Mellette olyan színészek tűnnek fel a filmben, mint Chris Pine, Dave Bautista, Lily-Rose Depp, Léa Seydoux és Riley Keough.
Aktív hűtéses powerbanket, többféle töltőállomást, otthoni AI-központot és alvássegítő hangszórót mutatott be az Anker, ráadásul nevet is váltott közben.
Elkezdődött a Disc-to-Digital tesztelése, és a játékrajongók azonnal rárepültek a már beszerezhetetlen címekre.
A játékot nem törölték, de mi is azzal járunk a legjobban, ha előbb befejezik a The Witcher 4-et.
A 40 éves színész szerint roppant megerőltető a forgatás, de azért még jó móka.
Magyar kutatók EEG-vel vizsgálták, mi történik a kutyák agyában önkontroll közben.
Nem sokon múlt, hogy a Zero Companyben rohamosztagosok tucatjait gyilkolhatjuk halomra, ugyanis a fejlesztő Bit Reactor egy egészen másik univerzumban képzelte el a taktikus kalandot.
Raygun elmondta, hogyan élte meg a világméretű gyűlölethullámot.
Tessék szépen helyet csinálni a játéknak!
Csak pár milliócska. Összedobjuk simán, nem?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)