48 éves korában elhunyt Andy Williams, az Every Time I Die egykori ritmusgitárosa. Halálhírét az All Elite Wrestling (AEW) erősítette meg, néhány órával azután, hogy szombat este összeesett egy független pankrációs eseményen a pennsylvaniai Millvale-ben, Williams ugyanis egyúttal hivatásos pankrátor is volt, akit The Butcher néven ismertek. Az eseményt szervező Enjoy Wrestling közlése szerint a helyszínen dolgozó orvosok azonnal megkezdték az újraélesztését, és egészen a mentők megérkezéséig folytatták az életmentő eljárást, de mindhiába. A zenész halálának pontos okát nem hozták nyilvánosságra.
Williams a New York állambeli Buffalo környékén nőtt fel, és fiatalon még úgy gondolta, hogy édesapja és nagybátyjai nyomdokaiba lépve egy gyárban fog dolgozni. A zene azonban egészen más irányba terelte. Diszlexiával és más tanulási nehézségekkel küzdött, emiatt például nem tudta elsajátítani a kottaolvasást, a gitárt viszont ösztönösen magáénak érezte.
Az Every Time I Die története során szinte mindvégig jelen volt. 1998-as megalakulásától egészen a 2022-es feloszlásáig játszott a metalcore bandában. Az együttes az intenzív, kaotikus megszólalást fogós dallamokkal és szokatlan ritmusokkal ötvözte, és komoly rajongótáborra tett szert. Williams később az Atomic Rule nevű új formációval folytatta a zenélést, amely 2025-ben egy demó-EP-t is kiadott.
Williams még halála napján is új zenékről beszélt. Az Atomic Rule Instagram-videójában arról számolt be, hogy befejezték új dalaik megírását, és novemberben, illetve decemberben a Gwar társaságában indulnak turnéra.
"Készüljetek, mert az Atomic Rule szét fogja csapni a színpadot"
- üzente akkor a rajongóknak.
A zene mellett Williams másik nagy szenvedélye a pankráció volt. Gyerekkora óta rajongott a műfajért, ám csak 2014 körül döntötte el, kipróbálja magát a ringben. Első teljes mérkőzését 2015-ben, 37 éves korában vívta, majd 2019-ben az AEW színeiben is bemutatkozott. The Butcherként a nyugodt civil személyiségétől teljesen eltérő figurát alakított, és a The Blade-del közösen alkotott tag team egyik feleként vált ismertté.
Williams szerint a zene és a pankráció között meglepően sok hasonlóság van. Mindkettőben fontosak a megfelelően felépített csúcspontok és mélypontok, illetve az, hogy az alkotó pontosan tudja, mikor kell fokozni vagy visszavenni a tempóból.
