Folytatást kap a Subway Surfers
A második rész számos újítást hoz az eredeti játékhoz képest.
A második rész számos újítást hoz az eredeti játékhoz képest.
Noha a vállalat befektetői köre jelentős, a profitábilis működés lehet, hogy sosem jön el.
Legalábbis az első szakaszban mindenképpen, ugyanis még hivatalosan el sem kezdődött hivatala, és máris többszörösen ellenszélben van.
A gyártó nem akar olyan handheldet piacra dobni, ami nem különbözik a konkurensekétől.
Önálló, angol nyelvű AI-mesterképzés indul az ELTE-n erős ipari háttérrel és gyakorlati fókusszal.
Elképesztően néz ki a telefon, de kizárt, hogy ezt valóban megérné megcsinálni. Viccnek viszont szuper.
Egy közel hat évtizedes múlttal rendelkező ellenfél sorsa pecsételődhet meg a Death Spiral eseményben, ha minden jel igaznak bizonyul.
Ugyanakkor a későbbiekben érkező újításokért elképzelhető, hogy fizetnünk kell majd.
Friss lélegzetvételként hat a Kylo Ren megpróbáltatásait taglaló széria, ha holnap jönne a folytatás is későn lenne.
Ha eddig kimaradt, mindenképpen pótoljátok be.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság legfrissebb kutatása szerint Magyarországon a gyerekek átlagosan kilencévesen jutnak első mobiltelefonjukhoz, de már az óvodások körében is egyre gyakoribb az okoseszköz.
Miközben a hatásoktól a legtöbb szülő retteg, az elmúlt évtizedben folyamatosan csökkent az átlagéletkor, amikor a gyerekek már saját okoseszközt kapnak otthon. Ez nem csak magyar trend, de a legújabb számok nálunk is aggasztóak.
Így néz ki a Pixel-széria legújabb készüléke.
Az iQOO 15 kamerája még az iPhone 17-et is képes megszorítani.
Miközben mindenki a személyes felelősségről szónokol, addig a leggazdagabb réteg tagjai elképesztő tempóban gyilkolják a bolygót.
A DC K.O. annyira elszabadult, hogy most már horrorikonok és videojáték-harcosok is beszállnak a bunyóba, mintha az Injustice következő része papíron valósulna meg.
Egy közeli, ősi jellegű galaxis átírhatja a kozmikus porképződés történetét.
Egyesek művészetéről, mások botrányairól ismerik Adams nevét, aki 68 évesen vesztette el a rákkal szembeni küzdelmet.
Az Invincible harmadik kötete végleg felszámolja az illúziókat.
Hamarosan hatályba lép az a brit törvény, amely egyértelműen bűncselekménnyé teszi a beleegyezés nélküli intim képek és videók előállítását, miután az Elon Muskhoz köthető Grok chatbot körül nemzetközi botrány robbant ki.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)