Hirdetés

Eredetileg elképesztő méretű lett volna a GTA 6 térképe

|

Egy másik játék azonban elszipolyozta a fejlesztőket.

Hirdetés

A Rockstar Games következő nagy dobására már több mint egy évtizede várunk, de úgy tűnik, a GTA 6 fejlesztése egészen más irányt is vehetett volna. A játék eredetileg Észak- és Dél-Amerika egyes részeit is magában foglalta volna, ám a stúdió végül lemondott a túlzó vágyakról. A döntés hátterében részben a Red Dead Redemption 2 állt, amely annyi erőforrást igényelt, hogy a GTA 6 fejlesztését évekre háttérbe kellett szorítani.

Hirdetés

Rob Nelson, a Rockstar North egyik vezetője és egyben a GTA 6 vezető fejlesztője a Bloombergnek mesélt a játék korai terveiről. Elmondása szerint a Rockstar már 2015-ben terepszemlét tartott Miamiban, hogy előkészítse a következő Grand Theft Auto fejlesztését. A projekt akkor még a Project Americas kódnevet viselte, és a tervek szerint a játék világa Észak- és Dél-Amerika egyes területeire is kiterjedt volna. Ez azért jóval nagyobb vállalásnak hangzik, mint amit a GTA 6 eddig bemutatott helyszínei alapján várhatunk.

A Rockstar eredeti elképzelése az volt, hogy a GTA 6 fejlesztése párhuzamosan halad a Red Dead Redemption 2 munkálataival. Csakhogy Arthur Morgan küzdelme a fejlődő vadnyugattal idővel egyre nagyobb méreteket öltött, és Nelson számára is világossá vált, hogy a projekt befejezéséhez a stúdió szinte minden erőforrására szükség lesz. Emiatt a GTA 6 vissza került a fiókba, amíg a fejlesztők tető alá nem hozták a Red Dead Redemption 2-t.

A 2018-ban megjelent western nemcsak a Rockstar egyik legambiciózusabb játéka lett, hanem alaposan át is rendezte a cég fejlesztési terveit. Nelson szerint a befektetett munka nem veszett kárba. A Red Dead Redemption 2 készítése során megszerzett tapasztalatok és technológiai fejlesztések később a GTA 6-nál is hasznosnak bizonyultak.

Hogy a Project Americas eredeti elképzeléséből pontosan mi maradt volna meg, ha a Red Dead Redemption 2 nem szívja el a fejlesztők jelentős részét, az már egy alternatív univerzumban derülhet csak ki. Az viszont biztos, hogy a Rockstar végül hatalmasat dobott a western-játékával, a GTA 6 pedig így is óriási vállalkozásnak ígérkezik és szinte garantált sikerre van ítélve. A konzoltulajdonosok már készíthetik idegeiket a hajnalig tartó menetekre, hiszen a november 19-ei megjelenés már a sarkukban van, de a PC-sek sem csüggedhetnek, hiszen várhatóan a jövő év elején ők is bejárhatják Vice City élettel teli városát.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)