Hirdetés

Ekkor érkezhet PC-re a GTA 6

|

Iparági értesülések szerint hamarabb sor kerülhet a Grand Theft Auto VI PC-s megjelenésére, mint gondoltuk.

Hirdetés

Nem vitás, hogy a Grand Theft Auto VI premierje az évtized egyik legnagyobb szórakoztatóipari eseménye lesz, a PC-s változat érkezése azonban továbbra is kérdőjeles. Egy friss iparági értesülés most valamelyest tisztább képet fest a Rockstar Games terveiről, ugyanis a GamesBeat négy, a stúdió elképzeléseit ismerő forrásra hivatkozva azt állítja, hogy a PC-s kiadás 2027 első negyedévében jelenhet meg. Az informátorok névtelenséget kértek üzleti kapcsolataik védelmében, a Rockstar pedig a cikk megjelenéséig nem reagált a megkeresésre, magyarán a hivatalos megerősítés vagy cáfolat még várat magára.

Ha az értesülés helytállónak bizonyul, a PC-s játékosoknak nem kellene olyan sokáig várniuk, mint a GTA V esetében. Az előző rész 2013 szeptemberében debütált konzolokon, a PC-s változat pedig csak 2015 áprilisában, vagyis nagyjából másfél évvel később érkezett meg. A GTA 6 november 19-én rajtol PlayStation 5-ön és Xbox Series X/S-en, így az első negyedéves premier lényegesen rövidebb várakozási időszakot jelentene a PC-s tábor számára, és egyúttal azt jelentené, hogy a PC-s port fejlesztése már korábban elkezdődött.

Hirdetés

A gyorsabb PC-s megjelenés üzleti szempontból is indokolt lehet. A GTA V játékosbázisának jelentős részét a konzolos közönség adja ugyan, de a PC további komoly növekedési lehetőséget kínál. Annak fényében pedig, hogy a GTA 6 fejlesztési költségei a hírek szerint meghaladhatják a kétmilliárd dollárt, minden eladott példányra szükség lehet a nullszaldó eléréséhez, a nyereségről nem is beszélve.

A számítógépes változat ráadásul nem pusztán újabb vásárlókat hozhat, hanem a közösségi tartalomgyártás és a szerepjátékos szerverek szempontjából is kulcsfontosságú lehet. A Rockstar korábban jelezte, hogy felhasználók által készített tartalmak létrehozását segítő eszközöket építene a játékba, a FiveM mögött álló Cfx.re 2023-as felvásárlása pedig szintén arra utal, hogy a stúdió hosszabb távon számol a GTA online szerepjátékos közösségeivel. A FiveM a GTA V PC-s változatára épül, így az ilyen jellegű aktivitás jelenleg ezen a platformon zajlik.

Dan Clancy, a Twitch vezérigazgatója a szeptemberi Tokyo Game Show-n a Bloombergnek arról beszélt, hogy a GTA 6 online módja jövőre indulhat. A Rockstar ezt egyelőre nem erősítette meg hivatalosan, de a PC-s kiadás fontos előfeltétele lehet a felhasználói tartalmakra építő ökoszisztéma kiteljesedésének.

Forrás: Gamesbeat

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)