Az Amazon kaszálta egy évad után az új Utopia sorozatot
Az eredeti brit produkció alapján készült alkotás ezek szerint nem hozta az elvárt nézettségi számokat.
Az eredeti brit produkció alapján készült alkotás ezek szerint nem hozta az elvárt nézettségi számokat.
A kibertámadások, vírusok, férgek, zsarolóprogramok és trójai programok szinte minden egyes kattintáskor veszélyt jelentenek az Interneten. A Windows 10-be ezért átfogó védelmi rendszert építettek be, de mennyit tudunk erről?
Az elképesztő számot nagyjából másfél év alatt sikerült elérni és a csatorna magasan kiemelkedik nézőszámok terén, hiszen a második helyezett 30 millió követővel kevesebbet tud felmutatni.
Ahogy sejtettük, torz képet ad a dobozos értékesítés, és a digitális számokkal együtt már egészen más a helyzet.
A tartalomgyártóknak új lehetőségeik lesznek, amik már tesztelés alatt állnak.
Mivel a Gearbox későn küldte ki a kódokat, sokan még nem értek a tesztelés végére, de akik igen, nem adtak kimondottan magas pontszámokat a Godfallnak.
Bizony már három évtized telt el azóta, hogy az Egyesült Államokban a mozik műsorára került az első Reszkessetek, betörők.
A Take-Two Interactive nemrég friss eladási számokat közölt több játéka kapcsán is.
Befutottak a Ubisoft új játékának első értékelései, és vegyesek a pontszámok.
Az Egyesült Államokban különösen kapós a konzol, de eleve óriási a kereslet a PlayStation 5 iránt.
A vállalat közleménye nem teljesen azt tartalmazza, amire a közösség számított.
Minden évben probléma van ebből, de a 2K Sports csak azért sem engedi el, hogy több mint 20 ezer forintba kerülő játékba reklámokat pakoljon.
A filmek és sorozatok streamelésében élenjáró szolgáltató az Egyesült Államokban már be is szüntette a díjmentes bevezető időszakot.
A Marvel's Avengers volt az előző hónap legjobban fogyó videojátéka az Egyesült Államokban.
Sajnos erre csak az Egyesült Államokban van lehetőség, így mi nem magyarázhatjuk a PS5 iránti vágyunkkal a gyorskaja túltolását.
Három platformon is szép számokat produkáltak a felhasználók az elmúlt negyedév során.
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban jóval többen szavaztak bizalmat a Sony konzoljának.
Nagyjából másfél évvel ezelőtt volt az MK 11 megjelenése, de az eladási számok csak tovább pörögnek.
A NexusMods az amerikai elnökválasztás közeledtével úgy döntött, teljesen kiirtja az oldalon megjelenő, politikai vonatkozású modokat. Mindezt egy eléggé markáns indoklással támasztották alá.
Megérkeztek az első Star Wars: Squadrons pontszámok, amik többnyire pozitívak, bár nem osztatlan a lelkesedés.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)