Már a konyhában sem tudjuk elkerülni a reklámokat
Megjelentek a hirdetések egyes Samsung okoshűtőkön.
Megjelentek a hirdetések egyes Samsung okoshűtőkön.
Kérdés, hogy az új megjelenések bekerülnek-e, és hogy mégis mennyivel lesz olcsóbb.
Még a végén elhisszük, hogy komolyan gondolja a Microsoft az operációs rendszer gatyába rázását.
A döntés szerint nem jutottak más platformok előnyhöz azáltal, hogy bizonyos cégek nem hirdettek az X-en.
Amit mondanak, az logikusnak és korrektnek hangzik, kérdés, mire gondolnak pontosan.
Kérdések és aggályok között érkezik az Xbox verzió, miközben a Nintendo Switch változat még mindig cenzúrától szenved.
Azok után, hogy Riccitiellónak sikerült majdnem bedönteni a céget, annak kasszái most boldogan csörögnek.
Búcsúzunk a nagyon drága kerekeken guruló sajtreszelőtől.
Ó, jaj - sóhajtott fel Mark Zuckerberg.
A piacunk gyakran elég vak arra, hogy a világ egyes területein nem pont annyit keresnek az emberek, mint mondjuk Amerikában.
Kash Patel személyes emailjei között kutakodhatnak az iráni államhoz köthető hackerek.
Meglehetősen sok disztópikus sci-fi indul úgy, hogy a mesterséges intelligencia úgy dönt, hogy jobban tudja, mint az ember.
Csupa kemény kihívás áll előttünk, hiszen megpróbáljuk újjászervezni legyőzött és a világban szétszóródott zsoldoskompániánkat, valamint még az időt is visszatekerjük, hogy megakadályozzunk egy pusztító tűzvészt.
A felhőszolgáltatás sérült, vizsgálat zajlik a több száz GB-os adatlopás ügyében.
Máskor 7130 forintot kérnek érte, de átmenetileg 100 százalékos kedvezmény lesz rá érvényes.
Az immáron importőrnek tekintett e-kereskedőknek kezelési díjat is kell fizetniük a közvetlenül az uniós fogyasztóknak küldött, az EU-n kívülről érkező csomagok után.
A Q27G4ZD 280 Hz-cel és QD-OLED panellel támad, nem is rossz áron.
Futni mindenki tud, de sokan csak akkor teszik, ha kergetik őket. A GT Runner 2 mindent, de tényleg mindent megtesz azért, hogy élmény legyen a futás. Ilyen egy pillekönnyű AI-alapú futóedző.
Minden szempontból egy tökéletes Albert Wesker lenne Anthony Starrból, de úgy látszik, hogy hiába reménykedünk.
A szolgáltatáskiesésekre tervezett rendszerfejlesztési munkálatok miatt kerül sor.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)