PlayStation Store frissítés - 2012. június 20.
Igyekszünk titeket minél szélesebb körben tájékoztatni a játékvilág változásairól, amelyben fontos szerepet játszanak a Sony konzoljai is.
Igyekszünk titeket minél szélesebb körben tájékoztatni a játékvilág változásairól, amelyben fontos szerepet játszanak a Sony konzoljai is.
Ma van A Szent Iván éji tűzgyújtás napja, amit az időjárás hűen követ és szinte lángba borítja házunkat, szabadon hagyott testrészeinket.
A német válogatott kiütötte a görögöket, végre helyreállt a világ rendje.
Zajlik a negyeddöntő, folytatódik adásunk. Ma is érdemes minket nézni, hiszen még mindig megnyerhető az értékes, magyar mez.
Ma 64 éve született az utánozhatatlan Cserháti Zsuzsa, akinek megannyi boldog és varázslattal teli percet köszönhetünk.
Na lassan csak végetér ez a piszok meleg, holnaptól már csak 30 fok lesz árnyékban. Hurrá!
A kamera forog, a csapat pedig ismét együtt, hogy kielemezzék az Eb legutóbbi híreit.
1987-ben egy generáció nőtt fel a rockzenén. 2012-ben, mondhatni a keményebb elektronikus zene korszakában pedig belép egy musical a filmvilágba. Vajon mit sikerült ebből kihozni?
Hamarosan kiderül, hogy az E3-on bemutatott játékok közül melyeket ítélik a legjobbnak idén.
"Menj gördeszkázni nap!" van, így akinek van gördeszkája, az ne legyen rest kimozdulni a legközelebbi parkba!
Valaki szóljon már odafent, hogy kapcsolják lejjebb a fűtést! Kezd kissé sok lenni!
Az országúti kerékpározás nem túl népszerű sport Magyarországon, pedig az ország adottságai kiválóak lennének ehhez a sporthoz.
Hogy máshogy lehetne jobban kezdeni egy reggelt, mint egy kiadós vérvétellel?
Bár nyilván már minden lehetséges helyről hallottátok, de mától Kickstarter stílusban beszerezhető Gyu legelső regénye.
Ma is új adással jelentkezik a Kockafoci TV, elemzésekkel, véleményekkel, de most is csak lazán, nem csak sportrajongóknak!
Jason Paul, az Nvidia GeForce termékmarketingjének igazgatója szerint a rendezvényen bemutatott demók legtöbbje GTX 680-as PC-n futott.
Gyorsan riadó, ki az ágyból! Irány futni, fekvőtámaszozni, kondizni, miegymás.
Az az átkozott meccsnézés! - mondhatnám, ha nem a könyvem holnap induló kampányán végeznénk az utolsó simításokat.
Új hét az Eb-n, és új hét a Kockafoci műsorában is! Egyre izgalmasabbak az események, amikről Duncan mellett EndreMan és a FourFourTwo szakértője, Bodnár Zalán beszélget.
Összesen 30.000 dollár nyeremény készpénzben, és 5.000 dollár különböző eszközök formájában. Ezt lehet megnyerni a Mapping Contest 2012 keretein belül. Nosza!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)