Brothers in Arms: Hell's Highway - Esélylatolgatások a demó körül
A szeptember 21-én megjelenő játékból lesz demó, de egyelőre elég sok a bizonytalan pont vele kapcsolatban.
A szeptember 21-én megjelenő játékból lesz demó, de egyelőre elég sok a bizonytalan pont vele kapcsolatban.
A német törvények miatt az utolsó Games Convention alkalmával csak nagykorú látogatók vehetnek részt a prezentáción.
A Sonic Chronicles: The Dark Brotherhood csak az első lesz a sorban a BioWare marokkonzolra fejlesztett játékai közül.
Pete Hines, a Bethesda "arca" elárulta, hogy nagyon komoly, hosszú távra szóló terveik vannak a legendás sorozattal.
A Capcom fórumán egy érdekes beszélgetés folyt le, mely a Devil May Cry 4 eladásairól és a jövőbeni PC-s tervekről szólt
Bár még a második rész sem jelent meg, Peter Molyneux elmondása szerint már a további részekre is vannak tervek.
Chris Taylor és Gas Powered Games névű népi zenekara újfent megpróbál maradandót alkotni a hack'n'slash műfajában.
A Microsoft rendezte XNA Gamefest 2008 keretében a DirectX következő generációjával kapcsolatos tervek is elhangzottak.
Tíz éve gyakorlatilag nem találkoztunk olyan játékkal, amelynek megjelenés előtt, vagy után ne érkezett volna demója.
A Funcom egy bőbeszédű sajtónyilatkozatban kifejtette, hogy milyen újításokra számíthatunk hamarosan az Age of Conan-ben
Chris Taylor a német PC Games irodájába látogatott, ahol a Space Siege prezentálása mellett terveiről is mesélt.
A lassan egy éve csúszó második világháborús FPS-ből a fejlesztésért felelős Gearbox elnöke játszható demót igért.
A Take Two feje a legfrissebb pénzügyi jelentés kapcsán árulta el, hogy a díjnyertes Bioshock-ból trilógiát terveznek.
A megjelenés után új formában bizonyíthatják kedvencük felsőbbrendűségét a különböző platformok zászlóvivői?
"Evés közben jön meg az étvágy.", tartja a mondás, ami jelen pillanatban a Ubisoft főmuftijára, nagyonis igaz.
A német Ed Wood-ként is emlegetett antitalentum újabb filmötlettel állt elő egy német portál értesülései szerint.
A Guardian riportere a Cannes-i Filmfesztivál során csípte nyakon, s bírta válaszra a jogokat birtokló producert.
Gőzerővel készül a legújabb Prince of Persia-epizód, mely rengeteg újítással kecsegtet a megjelenéskor.
Az iparág történetében rekordokat döntögető pénzügyi esztendő nem mindenki számára zárult pozitívan. A THQ sem kivétel.
A Game Informer online részlege elsőként közölt in-game képeket és látványterveket a Gears of War 2-ről.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)