Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 808

A Call of Duty 2 fejlesztési titkai

Hír | 2005.11.07 13:10

A napokban tartott egy kisebb sajtótájékoztatót az Infinity Ward elnök-vezérigazgatója, Grant Collier Montreálban. A találkozóra nem várt nagyságú tömeg érkezett, így át kellett települniük a Mont Royal Centre központi termébe. Bár a látogatók 90-95%-a fejlesztő volt, ez elég impresszív. Collier elmondta, hogy mikor megkapták feladatul, hogy készítsék el az év játéka-díjas Call of Duty folytatását, a csapat létszámát 25-ről 75-re kellett emelniük. A fejlesztés során négy rekonstruáló szakembert és két történelmi tanácsadót is alkalmaztak, akik segítettek megteremteni a teljes történelmi hitelességet. A legapróbb részletekre, a jelvényekre, feliratokra is odafigyeltek. Aki már játszott vele, az tudja, hogy ez valóban meg is látszik a játékon. Óriási élménybombákat ültettek bele. Ám a szépségnek ára van. A fejlesztési költségek meghaladták a 14,5 millió dollárt. Ezt két év alatt sikerült elkölteniük. Közre játszott az is, hogy a következő generációs konzolokra is el kellett készíteni, ráadásul időben. Számos újdonság meglakotása is sok energiát igényelt. Ilyenek voltak például a füsttel operáló fegyverek, az időjárási effektek, az új "egészség rendszer" (a játékos csak kevés módon halhat meg - ezt mondjuk nem igazán értem). Ki kell még emelni a harci kommunikációt, amely húszezer sornyi szöveg rendszerét alkotja. A megfelelő szituációkban az oda illő párbeszédeket alkalmazza. A létszám növekedése ráadásul nagyobb mértékben emeli a költségeket. 25 fő körül a csapat még egy családként képes együttdolgozni, ahol mindenki igyekszik kihozni magából a legtöbbet. 50-60 ember esetében ez már kivitelezhetetlen. Nem lehet úgy összetartani a társaságot és nem is olyan hatékonysággal dolgoznak. A költségvetés 8%-át fordították a hangokra, zenékre. Ebből már futotta arra, hogy Arizonában minden egyes fegyverhez felvehessék azok eredeti hangjait, teszteljék a hangok terjedési tulajdonságait szabad téren, stb. Ötven darab Xbox 360 fejlesztői csomagot kapott a cég, hogy azok segítségével készíthessék el a konzolra a játékot. Azokból mára mindössze 20 maradt használható állapotban.

[DEMO] X-Men Legends II

Hír | 2005.11.02 19:25

X-Men rajongók figyelmébe tudnám ajánlani a most érkezett fájlocskát. A Raven Software (igen, akiktől a Quake 4 is származik) erőteljesen munkálkodott a Rise of Apocalypse-on, és úgy vélték itt az idő prezentálni portékáját a nagyérdemű előtt. A demóban megnézhetjük a teljes renderelt bevezető animot, egy oktató pályát, valamint két pályát próbálhatunk ki, melyek a teljes változat elejét képezik. Érdeklődőknek erre tessék:

Winter Sports - a tél örömei

Hír | 2005.10.31 18:10

A tél szebb oldala, sportolás és sportolás. A téli sportjátékok kedvelőinek figyelmébe ajánlom az alábbi gyöngyszemet, amelyet az Oxygen Interactive jelentett be. A 2006. februárjában megjelenő játék minden olyan módot tartalmaz, amely egy olimpián szerepelhet. Valóban elég jól fest, az első képekért ide katt.

[MoD] Quake 4 parallax mapping

Hír | 2005.10.31 13:06

Ahogy azt a hír címében is kifejtettem, érkezett egy mod a Quake 4-hez, mely nem másra szolgál, minthogy alapjátékunkba parallax mappinget varázsoljon. Az imént említett csoda feladata, hogy sokkal realisztikusabbá varázsolja a környezetet. Mint ahogy ezen a képen is látszódik, bizony a textúrák jóval életszerűbbek lesznek, fizikai elváltozások lesznek rajtuk, mondhatni 3D-ben fognak ezek után pompázni. A 75 megás modot innen tölthetik le a maximalisták, viszont tudni kell, hogy legalább egy Radeon 9500 vagy egy GeForce FX kell a cucc alá!

'Reggelt...

Hír | 2005.10.28 05:56

Mondanom sem kell, csalódással ébredtem. Persze azt álmodtam, hogy odajöttek, mégis ideadják azt a 60.000-et... Talán ha Amerikában történt volna a dolog... Mégegyszer figyelmébe ajánlom mindenkinek a cikket. Most jöjjenek a hírek, meg a vicc.

Egy fiatal nő nagy pocakkal bemegy a szülészorvoshoz, és megvizsgáltatja magát. Az orvos megnyugtatja: - Asszonyom, ön és a magzat tökéletes egészségnek örvendenek, komplikációmentes lesz a szülés. - De doktor úr, mi lesz, ha otthon vagy a munkahelyemen jönnek a fájások? - Akkor helyezkedjen olyan pózba, ahogyan a gyermek fogant, az a legtermészetesebb testhelyzet, és így minden gond nélkül megszülheti a gyermeket. - Jó, akkor az egyik lábamat beteszem a kesztyűtartóba a másikat pedig kilógatom az ablakon.

[MOVIE] Játékhibák #2

Hír | 2005.10.26 15:39

Az augusztusi gamebug gyűjtemény után a készítők nem pihentek: most egy újabb adagnyi játékhibával örvendeztetnek meg minket. Ezúttal a Half-Life 2, Black & White 2, F.E.A.R., Vietcong 2, Splinter Cell: Chaos Theory, Fahrenheit, Call of Duty 2, és a Prince of Persia: Warrior Within alkotások kerültek bele. Jó szórakozást :) (Thanks GH)

Stubbs the Zombie Európában is

Hír | 2005.10.24 20:04

A THQ ma bejelentette, hogy az Aspyr kiadóval kötött megállpodás értelmében Európában is kapható lesz a Stubbs the Zombie című TPS játéka, mely a Bungie Studio veteránjainak eredeti alkotása, megspékelve a frissített HaloTM motorral, hogy élethű grafikával juttassa el hozzánk ezt az izgalmas történetet egy ember szerelmi vágyáról és az igazság és természetesen az agyak iránti éhségéről.

[MOVIE] SW Battlefront II

Hír | 2005.10.18 09:40

Sokan várják már a Star Wars Battlefront II-t, főleg az első rész sikerei után. Az érdeklődők figyelmébe ajánlanák három ropogós új videót, amelyek a Dagobah, Endor és Utapau bolygókat mutatják be, bár elég röviden.

Lanparti Sárbogárdon

Hír | 2005.10.17 14:34

A GameBoyok TEAM hálópartit rendez Sárbogárdon. Akit érdekel, olvassont ovább... "Hálópartit rendezünk Sárbogárdon a Művelődési Házban. Négy fős csapatok jelentkezését várjuk az alábbi versenyekre:

  • Counter-Strike: Condition Zero
  • Call of Duty
  • és bármi más amire igény van! 40 gépet tudunk fogadni. Jelentkezni lehet a rility@gameboyok.hu vagy a west@gameboyok.hu e-mail címeken. Jelentkezési díj: 1000Ft/számítógép Ideje: 2005. November 6. vasárnap reggel 8-tól este 6-ig vagy 7-ig. A számítógépeket kötelező szombat este a helyszínre vinni kb. este 7 óra után, mivel a hálózat kiépitésével nem akarjuk vasárnap az időt húzni! A gépekért semmilyen felelősséget nem vállalunk! Minden jeletnkezőtt sok szerettel várunk!"

  • [DEMO] Land of the Dead: RtFG

    Hír | 2005.10.14 23:35

    A horror játékok kedvelőinek ajánlanám figyelmébe a ma késő este befutott állományt. A Land of the Dead: Road to Fiddler's Green egy, aféle olcsó-kategóriás őület, ettől függetlenül meglepően akciódús és élvezhető lett. Demójának mérete is egészen emészthető, szerintem megéri a lecibálást. Előbb persze, ha gondolod csekkold a lenti képeket. Aztán mehet a lerántó droid ezerrel.

    [PATCH] WoW 1.8

    Hír | 2005.10.13 10:11

    Akit esetleg figyelmen kívül hagyott volna a játék figyelmeztetése, vagy valami földöntúli erő megakadályozta a frissítés letöltésében, annak ajánljuk figyelmébe a World of Warcraft legújabb, 1.8-as javítását (hamarosan elérjük a 2.0-t, és akkor elmondhatjuk, hogy elkészült a WoW 2!). Szóval kattintsatok ide az angol, ide pedig a német változathoz tartozó javítás letöltéséhez.

    Anglia kelendői..

    Hír | 2005.10.11 18:11

    Az angliai vásárlók elemzőinek figyelmébe ajánlom az alant található toplistát melyből kiváló vásárlás-pszichológiai szakdolgozatot lehetne összeállítani:) Najó azért nem teljesen, de mindenképp érdemes megtekinteni, hiszen tényleg olyan játékok szerepeltek a múlt héten a legjobban, melyek igényes kidolgozása miatt sok örömteli órát okoznak a kedves gamereknek. 1. Black & White 2 2. Rome: Total War - Barbarian Invasion 3. The Sims 2: Nightlife 4. Dawn of War: Winter Assault 5. Rome: Total War 6. FIFA 06 7. Brothers in Arms 2: Earned in Blood 8. FIFA Manager 06 9. Dawn of War Gold Edition 10. Battlefield 2

    Folytatódik a kaliforniai játék-botrány

    Hír | 2005.10.11 09:48

    Miután Kalifornia kormányzója, Arnold Schwarzenegger aláírta azt a törvényhatározatot, melynek értelmében 2006. január 1-jétől erőszakos jellegű játékokat kizárólag felnőttek vásárolhatnak, a videojáték-ipar nevében a Szórakoztató Szoftverek Egyesülete (ESA) bíróságra kívánja vinni az ügyet. Azonban várhatóan enélkül is botrány lesz belőle, mivel a központi bíróság több más államban is vásárlóellenesnek nyilvánította a törvény által okozott megszorítást. A gond valahol ott lehet, hogy az egész balhét kampányra kívánják felhasználni. Először jól beleverték az amerikaiak fejébe, hogy mennyire káros is a videojátékokban található erőszak a fejlődő gyermekekre, majd a szülők ezen felbátorodva elkezdek kézzel-lábbal védekezni és perelni. Végül a fejesek kitalálják, hogy akkor most az egészet szabályozzuk törvényileg és akkor a nép látja, hogy ez jó... Nos, ez szerencsére Amerikában sem ennyire egyszerű. A nagyobb játékkiadók is összefogtak az ügy érdekében és valószínűleg a törvény hatályba lépése előtt megoldódnak a gondok.

    Beindult a Quake 4 honlapja!

    Hír | 2005.10.08 13:07

    Beindult a Quake 4 hivatalos weboldala, mindenki örömére! A honlapon találhatunk videókat, háttereket, háttérinformációkat a játékról, képeket és új híreket is a fejlesztéssel kapcsolatban. Mindenkinek figyelmébe ajánlom, ugyanis közel a megjelenés és nagy valószínűséggel hamarosan még több dologgal bővül az oldal.

    A Midway rátette a mancsát a Pitbullra

    Hír | 2005.10.06 11:48

    A Midway Games megvásárolta a newcastle-i székhellyel rendelkező Pitbull Syndicate Limited fejlesztőcsapatot, akik nem rég fejezték be a kiadó számára az L.A. Rush című versenyjátékot. A közel 200 ezer részvényért elkelt cég ezentúl Midway Studios - Newcastle néven lesz ismeretes. A kiadó vezérigazgatója, David F. Zucker elmondta, hogy a Pitbullal jó ideje együttműködnek a Rush franchise kapcsán. Több neves fejlesztő van a csapatban, például nekik köszönhetjük a Test Drive sorozatot is, amelynek három tagját több mint egymillió példányban értékesítették. Az L.A. Rush lesz az első olyan alkotás, amit az MTV zenecsatornával kötött szerződés értelmében közös marketingkampánnyal kívánnak népszerűsíteni.

    [MOVIE] HistWar: Les Grognards

    Hír | 2005.09.30 10:49

    Két új movie is közkézre került a HistWar: Les Grognards című, a Napóleoni háborúk idején játszódó gameből. Napóleon seregeinek egyik parancsnokának a bőrébe bújhatunk, és feladatunk természetesen a birodlaom területeinek növelése lesz:) Mindkettő videó a játék bétájából mutat ingém jeleneteket, melyek szerencsére kellően magas felbontásúak ahhoz, hogy élvezhetők legyenek. Máris tölthetitek lokálból.

    Visszatér Turok - Unreal motorral

    Hír | 2005.09.28 09:50

    A Buena Vista Games aláírt egy megállapodást az Epic Games-szel, melynek értelmében felhasználhatják a fejlesztő cég Unreal Engine 3 motorját egy régi játék feldolgozásában. Ez pedig nem más, mint a Turok. Biztosan sokan emlékeztek még arra az indiánra, akivel első személyű nézetben lehetett vadászni a dinókra és egyéb okosságokra. Egyelőre csak újgenreációs konzolokra jelentették be az alkotást, de azért még reménykedhetünk. A kiadó nyilván más játékokat is el kíván készíteni az Epic Games motorjával.

    CoD 2 a Millitary Channelen

    Hír | 2005.09.24 11:19

    Az Activision egy igen kedvező szerződést köttöt az amerikai Millitary Channelel, minek értelmében a játék hype-ját hatványozandó a CoD 2 történetével és valós szereplőivel kapcsolatos filmeket fognak bemutatni a tv csatornán a játék megjelenése körül. A szerződésben foglaltak alapján az egyik talán legnagyobb reklámnak számító fogásként November elsején kerül majd műsorra a csatornán egy hosszabb adás, melyben először a játékban is szereplő Big Red One osztag történetét tekinthetik meg a kedves tv nézők, majd ezt követően láthatnak egy verkfilmet a CoD 2 készítéséről is. Hasonló ötleteket mi is szívesen fogadnánk kishazánkban.

    Erőszakos játékok betiltva

    Hír | 2005.09.13 09:37

    Kalifornia és Michigan állam kormányzói egyaránt elfogadtatták azokat a törvényeket, amelyek értelmében 18 év alattiaknak tilos erőszakos videójátékokat eladni. Az ügy nem ilyen egyszerű. A Kaliforniában történtek ellen azonnal fellépett az IEMA (Interactive Entertainment Merchants Association) interaktív szórakoztatók kereskedelmi szövetségének elnöke, Hal Halpin. Állítása szerint teljesen felesleges ilyen megszorításokat hozni, hiszen a kereskedők önszántukból is az ellen vannak, hogy "illetéktelen kezekbe" ne kerülhessenek az erőszakos videójátékok. Abban bízik, hogy a kormányzó Schwarzeneggert is sikerül meggyőzni és majd eltörli a törvényt. Az is a vétózás mellett szól, hogy a szabályok betartásához Kalifornia államban teljesen egyedi elosztó hálózatot kellene létrehozni és üzemeltetni. Ahhoz ugyanis, hogy kizárólag olyan játékokat lehessen kapni, amiket a törvény engedélyez, meg kellene tiltani, hogy más forrásokból juthassanak hozzá a viszonteladók a nemkívánatos termékekhez. Ez gyakorlatilag az egész piac megszűnéséhez vezethetne a térségben, nem beszélve arról, hogy aki akarja, úgyis beszerzi az általa áhított játékot.

    [MOZi] Így készült a Doom

    Hír | 2005.09.02 11:20

    Bár még hónapokat kell várni a Doom-film mozikba kerüléséig (a forgatás már befejeződött, október végén kerül a film a mozikba), sokan biztos kíváncsiak lennének, hogyan is zajlottak a felvételek, milyen kulisszatitkok övezik a produkciót. Nekik ajánlom figyelmébe elsősorban az alábbi "így készült a Doom" videót, melyet az IGN Filmforce jóvoltából prezentálhatunk Nektek.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)