Egy darabig még nem fognak megszépülni a Marvel's Avengers hősei
A PS5-ös és Xbox Series X-es változatok csúsznak ugyan, de szerencsére azért így is lesz mód arra, hogy már idén élvezhessük a kalandokat az új konzolokon.
A PS5-ös és Xbox Series X-es változatok csúsznak ugyan, de szerencsére azért így is lesz mód arra, hogy már idén élvezhessük a kalandokat az új konzolokon.
Korábban sem teketóriázott sokáig a Nintendo, ha saját szellemi tulajdonát kellett védelmeznie, de most minden bizonnyal az is közrejátszott a dologban, hogy a Pokeprincxss néven futó hölgy a felnőttszórakoztatásban is dolgozik a videózás mellett.
Havi előfizetési díjért cserébe számos játékot és alkalmazást elérhetnek az androidosok a Google Play Áruházból.
Újabb példája ez annak, hogy hogyan nem szabad túlzásba vinni a rajongói indulatokat.
Az Insomniac Games csapata úgy döntött, a 2018-as Spider-Man játék felújított változatában lecserélik a főhős arcmodelljét, az internet pedig azonnal felrobban. De mit gondoltok minderről ti magatok?
Szerencsére nem természeti katasztrófáról van szó, csupán egy bugról.
Itt nem csak egy modellcseréről van szó: egy tucat Vasember páncélt próbálhatunk ki, és meglátogathatjuk a filmek ikonikus helyszíneit.
Todd Howard szerint a The Elder Scrolls IV: Oblivion óta nem alakult át ilyen drasztikusan a Creation Engine.
Az Epic Games holnaptól nem engedi, hogy az Apple ID-t használjuk bejelentkezéshez - szerencsére ez pár kattintással átállítható.
Befejeződött az utolsó első hullámos Marvel-sorozat, pont mielőtt elindulnának az újak, és szerencsére méltóképpen búcsúzott.
A Niantic egy szomorú bejelentéssel érkezett azok számára, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy lecseréljék kedvenc okostelefonjaikat.
Le sem tagadhatná a Mortal Shell, hogy a Dark Souls széria nyomdokaiba akar lépni, sőt erre még rá is játszik, de mindehhez párosulnak remek új ötletek.
A Suicide Squad: Kill the Justice League és az új Batman-játék leleplezése szerencsére nem csúszik.
Nincs más dolgunk, mint követni, hogyan alakítanak a profik, ezért cserébe pedig rengeteg menő ajándékot zsebelhetünk be a játékon belül.
Egy 2011-es rendezvényen Halo Reachben lehetett megmérkőzni a játék fejlesztőivel, akik cserébe egy ízletes kaját ígértek, de nem mindenki kapta meg jutalmát.
Ritkán találkozunk ennyire ambiciózus Fallout moddal, pedig akad belőlük nem is kevés.
A Cold Iron Studios már évek óta dolgozik az Alien-filmekehez kapcsolódó játékán, azonban azóta többször is tulajdonost cserélt a projekt.
Eredetileg október 9-én kellett volna megjelennie a DiRT 5-nek, de ezt a céldátumot nem fogják tudni tartani a fejlesztők.
Ha túl lassú már a géped, cseréld le az operációs rendszered a Windows legfrissebb változatára!
Egyelőre legalábbis semmi olyasmi nem derült ki róla, mint trükkös elődeiről, és a készítők is állítják, hogy nagyon vigyáznak az adatainkra.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)