A Microsoft mégis képes a lehetetlenre
Boldog vége lett a Microsoft-fiókjából kizárt streamer történetének, ám mégsem felhőtlen az öröme.
Boldog vége lett a Microsoft-fiókjából kizárt streamer történetének, ám mégsem felhőtlen az öröme.
A kártevő banki adatokat lophat és alkalmazásokat is telepíthet.
Brenda Fricker volt az első ír színésznő, aki Oscart nyert. A bal lábam - Christy Brown története című drámában nyújtott alakításáért vihette haza a szobrocskát.
Váratlan, de hihető trónfosztás történt a Steam listáján, és ez mindent elmond a kilátástalan 2026-os helyzetről.
Végre megkaptam azt, amire a játék megjelenése óta vágytam, és most elveszik tőlem.
A predikciós piacokon arra fogadott, hogy az elnök milyen szavakat említhet beszédjében, amivel több mint 100 ezer dollárt keresett.
A Vaiana szemmel látható bukás, de mi a helyzet az elmúlt 10 évben összességében?
A 21 éves férfit letartóztatták és a vád szerint fertőzött játékok mintegy nyolcezer felhasználó számítógépére kerülhettek fel.
Van olyan EA stúdió, amelyik megirigyelheti az öltönyös kollégák kreativitását.
Az EU kivételt adott a kisméretű, zárt viselhető eszközöknek.
Miközben a Google másodpercek alatt, szó nélkül legyártja a házi feladatot és asszisztál a deepfake videókhoz, egy pszichológiai segélykiáltást sokszor simán félreért. Aggasztó kutatási eredmények futottak be erről.
A kormány feloldotta a filmes adókedvezmény új regisztrációira vonatkozó korlátozást, úgyhogy jöhetnek a hollywoodi szuperprodukciók.
A Foretales történetében rajtunk múlik, hogy megmentjük-e a világot a közelgő végzettől, vagy inkább mi magunk segítünk elpusztítani.
Mindannyian ismerjük Rocky Balboa történetét és most betekintést nyerünk a film készítése mögötti kitartó munkába és a sikersztori születésébe.
A Palit is beállt a sorba, kiadott egy friss, 12 GB-os modellt.
A Planeswalkerek még idén meghódítják a végső határt, az MTG új készletével, ami meglepően izgalmas termékfelhozatallal közelít.
Ezekre a kategóriákra egyáltalán nem vonatkozik a cserélhető akkumulátor-előírás, de a könnyű javíthatóság igen!
Új Nvidia GeForce videókártyát dobott piacra a Gainward, ami nem jó, de sok PC-s gamernek az egyetlen reménysugár.
A jelenlegi generáció nagyon kellemetlen problémákkal nézett szembe, ahogy a gyártó a liquid metal rendszerrel bajlódott. Tanulva ebből, leváltják azt.
Nem maradt már sok időd, hogy élj a kínálkozó lehetőséggel.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)