Elhunyt Buda Ferenc, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító
A Nemzet Művésze nyolcvannyolc éves volt
A Nemzet Művésze nyolcvannyolc éves volt
Utólag már a MachineGames is úgy látja, hogy ez talán túl sok lett volna.
Ha a közelmúltban vásároltad a nappalid kedvencét, akkor ezekben az órákban nagy változásokat vehetsz majd észre annak YouTube alkalmazásán.
Több mint fél évet kell várnunk arra, hogy láthassuk a folytatást.
Videóban szedtünk össze 10 olyan játékot, aminek a folytatásáért ölni tudnánk.
Egyes felhasználók beszámolója szerint már a Windows 11 hardveres követelménye sem áll a Windows 10 lecserélésének útjába.
Már nem kell olyan sokat várni, hogy betekintést nyerhessünk, mit főznek a Sony stúdiói.
Bármennyire is szeretnénk, a listán szereplő címeket jó eséllyel már soha nem fogjuk viszontlátni.
A kiadó szerint a stratégiai sorozat legújabb része idővel be fog érni.
A zöld csapat egy szóval sem említette, hogy frissülne a könyvtár, de a felhozatalban mégis új címek ücsörögnek.
"Nem abban a korban vagyunk, ahol új megoldásokat kellene kitalálnunk minden egyes új játéknál."
A platform segít abban, hogy a lehető legtöbb embert érhessük el.
Az operációs rendszer támogatásának leállításához képest kitolja egy kicsit a Microsoft a határidőt, de nem sokkal.
A klasszikus X-Men-hős végre új irányt vesz, és nem hajlandó többé bábként élni.
Egy jól ismert kép fogad bennünket, ha felkeressük a webhelyet.
Lip-Bu Tan elismerte az Intel lecsúszását. Szerinte a feltámadás lehetséges, de fájdalmas és lassú folyamat lesz.
Ismét frissült az Epic Games Store ingyenes játékkínálata.
Amikor a csapataid azért könyörögnek, hogy "légyszi, légyszi, hadd zsebelhessük már be a pénzt, amit öngyilkosságra hajlamos függők termelnek", akkor ott baj van.
Lassú, pontatlan és ügyetlen volt, de most minden megváltozhat.
Megszünteti két, még mindig sokak által használt Android-verzió támogatását a Google.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)