Ez a játék a legundorítóbb lopás, amit valaha láttál
Azt is nehéz elhinni, hogy ezt valaki komolyan gondolta, azt meg főleg, hogy a Steamen ez átment.
Azt is nehéz elhinni, hogy ezt valaki komolyan gondolta, azt meg főleg, hogy a Steamen ez átment.
Az Itt érzem magam otthon már most több bevételt termelt, mint a kb. 7 milliárd forintba kerülő Most vagy soha!
Indonézia szerint a közösségi platformok egyre komolyabb veszélyt jelentenek a fiatalokra.
Az Europol nemzetközi rendőrségi együttműködése és több magáncég részvétele vitte sikerre az akciót.
Különösen az időzítés okán szaladhat fel a szemöldökünk.
Amikor azt mondta a Meta, hogy a felvételeket átnézhetik emberi alkalmazottak, akkor azt komolyan is gondolták.
A tesztben résztvevők több mint 80 százaléka számolt be jelentős látásjavulásról.
DIY Perks úgy gondolta, hogy összerakna egy 120 000 lumenes lámpát, de ennek a tervnek volt egy komoly akadálya.
A Gyermekjogi Civil Koalíció szerint az ENSZ gyermekvédelmi előírásaival is szembemegy a Fidesz AI generált videója.
Az OpenAI elnökének komoly kritikái vannak Elon Musk elképzeléseivel szemben.
Egy friss beszámoló szerint több dolgozó megkönnyebbült a távozása után, bár az eredményeit közben elismerték.
Átszámolva több mint egymillió forintot fizetett a mobilért.
A 0-24-ben futó AI-ügynök teljes hozzáférést kér a gépedhez.
A hálózatról leválasztott, főként gázüzemű létesítmények országos "árnyékhálózatot" formálnak, komoly kibocsátási és ellátásbiztonsági kockázatokkal.
Találja meg álmai otthonát ön is, ezen a korszakalkotó szolgáltatáson keresztül, aminek meglátogatásáért egy ingyen bútort is kapni fog.
A reputációjuk már így is komoly ütést kapott, inkább a játékra koncentrálnak.
De közben azt is érzem, hogy cserben hagytuk a Székely Csabát, hogy nem mi számoltunk be a Sword Herórol.
A jelenségről egyre többen számolnak be.
Az Európai Bizottság új terve az uniós ipart védené, de komoly vitákat indíthat el az autógyártók körében.
Egyelőre ismeretlen eredetű probléma lépett fel az X-en, rengeteg ember számolt be technikai problémákról.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)