12 év után otthagyta az Obsidiant az Avowed rendezője
Carrie Patel már meg is találta az új stúdiót, ahol megvalósíthatja az álmait.
Carrie Patel már meg is találta az új stúdiót, ahol megvalósíthatja az álmait.
A stúdió szerint ez csak a kezdet, még nem fedte fel minden lapját.
A franchise rajongóinak igazi csemege lehet a Wick Is Pain című doku.
Petr Fiala a középkori szerepjáték egyik helyszínül szolgáló Kuttenberg polgármesterétől kapta az ajándékot.
Az Obsidian nyilvánosságra hozta, hogy miként bővíti idén a Pillars of Eternity világába helyezett akció-szerepjátékot.
Az Assassin's Creed óta nem épp egy sikersztori Raymond karrierje.
Mintha kereszteznénk a The Settlerst az Overcookeddal, mindezt magyar fejlesztőktől.
A Moon Studios vezetőjének hétvégi kirohanása után most mindenkit megnyugtatott, hogy mégsincs akkora baj.
A Palworld mögött álló stúdió továbbra is küzd igazáért.
Sony új stúdiója, a teamLFG egy különleges, közösségközpontú akciójátékon dolgozik.
Rengeteg hibajavítással élesedett az 1.3-as patch.
A középkori RPG óriási sikert aratott, ez jól látszik a számokban is.
Ráadásul egy meglehetősen nagy népszerűségnek örvendő stúdió dolgozhat rajta.
Ezúttal a Pink Sunset Studio munkáját hallhatjuk.
Henry több ember haláláért felelős a Warhorse Studios középkori szerepjátékában, mint az Európát letaroló járványok.
Hivatalosan is bejelentették a Gears of War: Reloadedet, a legendás első rész újrakevert, modern platformokra optimalizált kiadását.
Érzi a Marvel Studios fejese is, hogy a mennyiség a minőség rovására ment.
Ha így jelent volna meg a játék PS4-en nem arról beszélnénk, hogy jön-e valaha folytatás, hanem már játszanánk. De ez persze nem azt jelenti, hogy a Days Gone most egy hibátlan játék, inkább csak azt, hogy a Bend nagyon szépen rendberakta azt, amit 2019-ben nem sikerült.
A Dél-amerikai mitológiára építő akciójáték fejlesztője jó hírt hozott.
Alapvetően lehetne háborogni ezen, de ennél Hans Caponosabb dolgot nem is csinálhatna.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)