Látványos utolsó előzetest kapott a Vaják sorozat
Nyolc nap múlva indul az első évad, szóval nem árt kicsit ráhangolódni a Netflix sorozatára. Az új előzetessel pedig ez nem is nehéz feladat.
Nyolc nap múlva indul az első évad, szóval nem árt kicsit ráhangolódni a Netflix sorozatára. Az új előzetessel pedig ez nem is nehéz feladat.
Egy játékos egy meccs betöltése közben véletlenül ismeretlen pálya felett találta magát. A helyszín pedig kicsit nagy egy szokásos multis arénához.
A BioWare producere úgy döntött, játszadozik egy kicsit a rajongók idegeivel a Twitteren.
A jövő év vége egy kicsit zsúfolt lesz az új konzolok megjelenése miatt, de nem kell sokkal többet várnunk az Insomniac Pókember játékának folytatására.
A Coteries of New York sajnos késik egy kicsit, de mielőtt mindenki felrántja magát, jó tudni, hogy még így is szívhatunk vért az ünnepek előtt.
A The Mandalorian legcukibb lénye körüli felhajtás nem csitul, most éppen azt képzelte el valaki, hogy milyen lenne az idősebb Yoda helyett a kis bébi összecsapása Darth Sidiousszal.
Az kampány felelősei meséltek kicsit arról, hogy mire számíthatunk a sztori küldetések helyszínein, és a PVE szinteződést is megemlítették.
Már csak egy kicsit kell várni, és a Valve népszerű platformján is bezsákolhatjuk a vadnyugati játékot.
Egy modder feljebb tornázta egy kicsit a nehézséget.
Az egyik bolygó egy kicsit veszélyesebb a többinél.
Kitolta egy kicsit az Epic a Chapter 2 Season 1 hosszát, de izgalmas ünnepi szezonra készülhetünk.
Egy hangulatos beharangozó előzetest is kaptunk a bejelentéshez, melyben kicsit ismerkedhetünk az atmoszférával.
Belenézünk egy kicsit az új Star Wars játékba, ha már ennyi jót hallottunk róla.
Alexandria Ocasio-Cortez demokrata képviselő eleve szívén viseli a gamereket érintő kérdéseket, de most éppen saját teljesítményével kérkedett kicsit.
Az X019-en bemutatott új videótól megint leolvadtunk egy kicsit.
A legendás fejlesztő kicsit háttérbe vonul az Oculusnál, hogy egy számára izgalmasabb, nagyobb kihívást nyújtó témával foglalkozhasson.
A Star Wars legjobb pillanatait idézi meg a Disney+ űrwesternje, mi pedig spoilermentesen mesélünk kicsit a pilotról.
Kicsit ködösek az első pletykák, de valami jó eséllyel készülőben van a Jóbarátok háza táján.
A karakter bemutatójával egy kicsit betekinthetünk háttértörténetébe, és valószínűleg láthattuk az egyik tervezett, új kinézetet is.
A Diablo IV varázslónője is küzd egy kicsit a démonokkal.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)