Ezért jelentett be egyszerre ennyi Silent Hill játékot a Konami
A sorozat producere szerint csak így lehetett.
A sorozat producere szerint csak így lehetett.
Gyakorlatilag aprópénzért húzhatjátok be a trilógiát, mely megérdemli a legendás jelzőt.
A közelmúltban számos problémát okoztak a szabálytalanul ott hagyott járművek, és balesetek is történtek.
A platform az alkotók panaszaira reagál, akik szerint a linkeket tartalmazó posztok jóval kevesebb figyelmet kapnak.
Október 23-án debütál Kínában a Redmi eddigi legerősebb K-szériás modellje.
Az Apple döntése üzleti lépés volt, nem pedig jogi kényszer.
Mindössze 13,45 euróért juthatsz élethosszig tartó Windows 11 Pro licenchez, míg az Office 2021 mindössze 31 euró.
A fejlesztők szerint a közösség visszajelzése dönti el, merre érdemes továbbvinni Acu történetét.
Több mint egy évtizedes makacs ellenállás után az Apple beadja a derekát: készül az első érintőképernyős MacBook Pro, ami a jövő generációs M6 chip érkezésével egy időben debütálhat.
A Dragon Ball 40. évfordulójára nagyon komoly újdonságokkal készülnek.
Védd meg a kastélyod a haveroktól, ahogy lovagok próbálnak betörni a kapun.
PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X|S-en is szélesre tárta a kapukat az Embark Studios a játékosok előtt.
A széria 25. évfordulója alkalmából meglepetésekkel készül a Sega és a Creative Assembly.
A Tencent szerint a Sony monopolizálni akarja a Horizon stílusát, a Sony körberöhögte a kínai techóriást.
A 12 hónapos Google AI Pro Plan olyan modelleket tartalmaz, mint a Gemini 2.5 Pro, a NotebookLM, a Veo 3 és a Nano Banana, mindezt a diákok tanulását, kreativitását és kutatási munkáját támogatva.
A HONOR új zászlóshajója, a Magic8 sorozat nemcsak erősebb és gyorsabb, hanem mesterséges intelligenciája révén egyre inkább önállóan gondolkodik helyettünk is.
Erdészeti robotok fejlesztésébe kezd a Soproni Egyetem és a SatiNav Robotics, hogy új szintre emeljék az erdőgazdálkodás technológiáját.
A kiskatona próbálja kimenteni az őrmestert a csatatérről.
Nyugi, nem a Candy Crush, és nem is a Wordle.
Mintha vénásan kapták volna a fejlesztők az energiaitalt - a Space One Pro annyi szolgáltatást kapott, hogy felsorolni is szédítő. De vajon a hangminősége is jó? Ennek jártunk utána.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)