Európa egyik legjobb sprintere hívta futóversenyre IShowSpeedet
A tartalomgyártó nemrégiben azt állította, hogy őt senki sem tudja legyőzni, ez pedig Ewa Swoboda figyelmét is felkeltette.
A tartalomgyártó nemrégiben azt állította, hogy őt senki sem tudja legyőzni, ez pedig Ewa Swoboda figyelmét is felkeltette.
Végre közzétette a Focus Entertainment és a Saber Interactive, hogy milyen vas kell az év egyik legjobban várt akciójátéka alá.
A Pub Simben fel kell virágoztatnod a bizniszt, és igen, eleinte minden munka rád marad.
A legjobb GeoGuessr-játékosok egy fotó alapján bármit megtalálnak a világon, és ma már komoly pénzekért versenyeznek ebben.
Egy fantasztikus, kreatív játék érkezett meg végre mobilokra is évekkel konzolos és PC-s debütálása után.
Az Assassin's Creed Odyssey is nagy hatással volt rá, mégsem ez áll az első helyen.
Bár idén sem ez volt év legerősebb hónapja, azért így is érkezett pár érdekesebb alkotás.
Az Android 15 minden korábbinál előbb érkezhet: a Google Pixel 9 sorozat premierje augusztus 13-án lesz, jó eséllyel ekkor debütál az operációs rendszer új verziója is. Bemutatjuk a legjobb funkcióit.
Ha nagyon nem tudsz dönteni az év egyik legjobban várt játékával kapcsolatban, akkor belenézhetsz a gameplay különböző részeibe.
A Windows saját fájlkezelője helyett több alternatív megoldás is használható, amelyek mind funkcionalitásban mind kényelem terén többet nyújtanak.
A legendás Kingdom Rush sorozat új résszel bővült a héten.
A vállalat minden felhasználó számára a lehető legjobb minőséget szeretné biztosítani, ehhez azonban még egy kis időre van szüksége.
Minden várakozásunkat felülmúlta Deadpool és Rozsomák nagy közös csapatása.
Így már tényleg nem kell Xboxot venni hogy fillérekért pörgesd a legjobb játékokat.
A Gameloft versenyjáték-sorozata frissült, és érkezett még néhány érdekesség.
Rengeteg alkalmazást találsz a Google Playen arra, ha a mobil vagy a tablet háttérképét szeretnéd cserélgetni. Mi most a legjobbakat mutatjuk meg.
Visszatérnek a rosszfiúk és az érzelmek, Tom Hardy motorra pattan, Bill Skarsgard kinyírja a világot, a szörnyek pedig elárasztják a Földet. De melyik volt a legjobb?
A legtöbb újdonság több platformra is megjelenik, de lesznek exkluzívok is - segítünk dönteni.
A Gyűrűháború: A kártyajáték négyesben a legjobb.
A Windows 11 egy nagyon jó rendszer, de vannak benne olyan dolgok, amik elég idegesítőek. Minket ezek húznak fel a legjobban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)