A Ghibli filmjei gyönyörű animációs klasszikusok, de a felhozatalnak vannak népszerű és kevésbé népszerű darabjai is. A Szentjánosbogarak sírja az utóbbiak közé tartozik, és nem véletlenül: a projektet a stúdió másik társalapítója, Isao Takahata vezette, és egy napon érkezett a Totoro - A varázserdő titkával. Miyazaki meséjével kevesen vehették fel a versenyt, de a Szentjánosbogarak sírja így is megtalálta a közönségét.
Ebben kevesen hittek annak idején. Egy olyan filmről van szó, ami kegyetlen realizmussal tálalja fel a második világháború két árvájának történetét, ez pedig 1988-ban nem volt egy kifejezetten barátságos téma, pláne nem animációban.
A film a 14 éves Seitáról, és 4 éves húgáról, Setsukóról szól, akik a bombázások során elveszítik édesanyjukat és otthonukat, így együtt próbálnak túlélni a háború tépázta Japánban. Itt nincs egy varázskastély vagy egy mókás állatka, ami fellazítsa a hangulatot, a film teljes lendülettel belefekszik a saját, kegyetlen világába, és bocsánatkérés nélkül tépi fel a háború sebeit.
Takahata egy interjúban elmondta, hogy akkoriban a Japán közönség számára ez egy nagyon súlyos film volt. A rendezők hozzá sem akartak nyúlni a témához, és még a Ghiblinél vele dolgozó kollégái is figyelmeztették arra, hogy a nézők elutasíthatják majd a sztorit és üzenetét.
"Sokan álltak értetlenül az egész előtt, és azt mondogatták, hogy ezt senki sem fogja megnézni. Abszolút megértettem, amit mondani akartak ezzel, de én úgy éreztem, hogy akkor is van értéke ennek. Végül aztán az emberek tényleg befogadták."
Annyiban igaza lett a kollégáinak, hogy eleinte a Totoro messze lekörözte a Szentjánosbogarak teljesítményét, de mint minden filmklasszikust, idővel ezt is megtalálta a maga közönsége. Takahata produkciója 100 százalékon áll a Rotten Tomatoeson, és a legjobbra értékelt Ghibli filmek között van, amiben az is sokat segített, hogy az író a saját gyerekkori élményeit is beleöntötte a sztoriba.
Egy meghamisíthatatlanul emberi történet lett a Szentjánosbogarak sírja, annak minden örömével és tragédiájával. Nem ez lesz az, amit benyomunk majd a Netflixen egy vasárnap délutáni sziesztához, de legalább egyszer mindenkinek érdemes megnéznie.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.