Hirdetés

Hivatalos: folytatódik a Netfilx egyik legjobb krimisorozata

|

A streamingszolgáltató zöld utat adott a Megoldatlan ügyek osztálya 2. évadának.

Hirdetés

A Netflix hivatalosan is berendelte a Dept. Q, azaz a Megoldatlan ügyek osztálya második évadát, így biztos, hogy Matthew Goode alakításában ismét visszatérhetünk Carl Mørck világába. A sorozat Jussi Adler-Olsen népszerű krimisorozatán alapul, és a skandináv noir komor atmoszféráját ötvözi a brit krimihagyományokkal a Skót-felföldön. Az első évad májusban debütált, 88 százalékos értékelést szerzett a Rotten Tomatoeson, és hat héten át szerepelt a Netflix Top 10-ben, így nem meglepő, hogy a streamingszolgáltató újabb évadot kért belőle.

A történet középpontjában a már említett Carl Mørck áll, aki zseniális nyomozó ugyan, de rettenetes kolléga, és akinek életét egy végzetes lövöldözés forgatta fel. A bevetésen egy fiatal rendőr meghal, társa lebénul, a traumáktól terhelt Mørckot pedig a visszatérése után szó szerint a pincébe száműzik,  ahol kezdetben csak egy halomnyi lezárt, ám megoldatlan ügy aktája a társasága. Innen indul az útja, amely során lassan maga köré gyűjt egy kívülállókból, sérültekből és bizonyítani vágyókból álló különc csapatot. Együtt kezdenek el dolgozni egy eltűnt ügyész, Merritt Lingard ügyén, akit Chloe Pirrie alakít, Goode mellett pedig Alexej Manvelov, Kelly Macdonald és Leah Byrne is fontos szerepet kapnak a történetben.

Hirdetés

A sorozatot Scott Frank, A vezércsel alkotója írja és rendezi, aki executive producerként is részt vesz a munkában Rob Bullockkal (Left Bank Pictures) és Charlotte Moore-ral közösen. A Netflix részéről Mona Qureshi és Manda Levin felügyelik a produkciót, amely ismét Edinburgh-ban forog majd. A Dept. Q első évada megmutatta, hogyan lehet egy irodalmi alapanyagot úgy képernyőre vinni, hogy az egyszerre maradjon hű az eredetihez és képes legyen új közönséget meghódítani, ezért a folytatástól sem várunk kevesebbet. Magasan van a léc, de ha valaki, akkor ez a csapat képes megbirkózni a kihívással.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)