Nem kell aggódni, a többi World of Warcraft fajt is rendbe fogják rakni
Igen, a Blizzard is tudja, hogy a Haranir és a Dracthyr nevetséges módon körözi le a többi fajt. Nem fogják a többieket sem a porban hagyni.
Igen, a Blizzard is tudja, hogy a Haranir és a Dracthyr nevetséges módon körözi le a többi fajt. Nem fogják a többieket sem a porban hagyni.
Aki hiányolta a tálca testre szabhatóságát, az örülni fog.
Itt-ott kicsit fogyasztani kellhet a hardverből, hogy ne szálljon el túlzottan a konzol ára.
A memóriahiány már a Valve számára is gondot okoz, legyen szó meglévő vagy piacra lépés előtt álló hardvereiről.
Bekerül egy régóta várt opció, de más meglepetései is vannak a Ubisoftnak.
Egy nagy meglepetés fogadta a sorozat rajongóit a legutóbbi versenyen.
Szerintük azok lesznek igazán sikeresek akik a mostani környezetben is bátran fektetnek a belépő szintű munkaerő felvételébe.
A mesterséges intelligencia láthatóan átlépte most azt a határt a videógenerálásban, amit a szakmabeliek nem tűrhetnek.
A vállalat szerint a Seedance 2.0 engedély nélkül használ jogvédett figurákat.
Lesz vele egy kis meló, de azért még így is nagyon szép fogás.
Fejleszthetjük a táborunkat, vadászhatunk, főzhetünk, de a bűnözésbe is belekóstolhatunk.
Szerintük a jelenlegi politikai környezetben úgyis más foglalja le azokat, akik ezen felháborodnának.
Játékbejelentésekkel alaposan megtömött State of Play-jel rúgta be az évet a Sony, amelyben saját fejlesztésű játékok és külsős partnerek címei is helyet kaptak, exkluzív és multiplatform alkotások vegyesen.
A guadalupe-i rendőrség erőinek munkásságát négylábú gépezetek is segíteni fogják.
A Sony bejelentette a PS Plus februári felhozatalának maradékát is és úgy tűnik, hogy tényleg érkezik a Marvel's Spider-Man 2 az ingyenes kínálatba.
De, igazából el fogjátok hinni, mert valójában John Wick alakítja majd John Wicket az új John Wickben.
Ha valakinek volt még kételye, most nyugodtan félreteheti őket.
A felelős szervezetek nekiálltak vizsgálgatni a népszerűbb termékeket.
Szorosan figyelemmel fogják kísérni a visszajelzéseket.
Az EA-nél edződött Jean-Charles Gaudechon a sportfogadás világából jön, és a feladata a növekedés felpörgetése, valamint a Remedy önállóságának erősítése.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)