David Harbour szerint valamikor a jövőben ismét együtt láthatjuk majd őt és Millie Bobby Brownt a képernyőn. A Hopper rendőrfőnököt alakító színész egy a Varietynek adott interjúban árulta el, hogy jelenleg "több projekten" is dolgoznak közösen egykori kollégájával, aki a sorozatban Elevent formálta meg. Harbour ugyan nem osztott meg részleteket a készülő produkciókról, de kiemelte, hogy különleges kapcsolat alakult ki közte és Brown között a Stranger Things tíz éve alatt.
A színész hangsúlyozta, hogy ezek a projektek valószínűleg nem kapcsolódnak közvetlenül a Stranger Things univerzumához. A Duffer fivérek által jegyzett sikersorozat ötödik évada lezárta a történetet, és az alkotók korábban tréfásan megjegyezték, hogy csak húsz év múlva árulják el Eleven sorsának minden részletét. Ennek ellenére a franchise tovább él. Az animációs Stranger Things: 1985 krónikái hamarosan második évaddal tér vissza, mely továbbra is az anyasorozat második és harmadik szezonja közötti időt tölti ki.
Millie Bobby Brown szintén beszélt a Harbourral kialakult szakmai kapcsolatáról. Elmondása szerint az első és az ötödik évad között rengeteget változott, a színész pedig végigkísérte ezen az úton. A közös munka az évek során egyre inkább kreatív együttműködéssé vált, amelyben kölcsönösen inspirálták egymást a jelenetek során. Ez mondjuk kissé ellentmond azoknak a híreknek, amelyek szerint Brown bántalmazás miatt tett panaszt Harbourral szemben, de ezt végül sikerült elkenni a médiában, így nem befolyásolta a záróévad fogadtatását.
Már az új együttműködésük előtt is mozgalmas időszak elé néz mindkét színész. Harbour egyebek mellett felbukkan a Bosszúállók: Doctor Doom ébredésében, a Vérapó 2-ben és a Különc Kommandó második évadában is, míg Brown hamarosan az Enola Holmes 3 főszereplőjeként tér vissza.