Készülő DLC-ről árulkodik a Spider-Man 2 legutóbbi, balul elsült frissítése
Befutott a korábban beígért patch, azonban azzal párhuzamosan olyan titkokról is lehullott a lepel, amelyekről még nem kellett volna.
Befutott a korábban beígért patch, azonban azzal párhuzamosan olyan titkokról is lehullott a lepel, amelyekről még nem kellett volna.
Egy hivatalos dokumentum árulkodik róla, milyen változtatásokat kell még meghoznia a cégnek az új EU-s szabályozás miatt.
A számos videojáték fejlesztésében is közreműködött művész 68 éves volt.
A Messenger sem működik, úgy tűnik, hogy teljes a leállás.
Míg a korábbi kiadásokat már évekkel ezelőtt elkapkodták, most újabb változatokkal támad a hatalmas méreteket öltő asztali játék.
Az is rossz, ha Kate Winslet uralkodik felettünk?
Egy forgatási fénykép miatt tűnik most egyértelműnek, hogyan indul majd a harmadik Venom mozi.
Egyszerre akár nyolc, sőt, tizenhat játékos is párbajt vívhat az egyszerű szabályokkal működő, pörgős, izgalmas Szupercsapatban.
Vajon egy PC-s játékos számára van B-terv, ha nem szeretné elfogadni a Windows rendszer sajátosságait, működési jellegzetességeit?
Folytatja költségcsökkentését a svéd médiavállalat, ám stúdióbezárás helyett most esélyt ad egy csapatának, hogy más tulajdonos alatt folytassa működését.
Külön embere van az Arrowheadnek arra, hogy a Helldivers 2-ben zajló eseményeket figyelje, és ezek hatására alakítsa a játékot.
Erre mondja az angol, hogy biztos szórakoztató vagy a bulikon. Elon Musknak a trollkodás nagyon megy, de a klasszikus értelemben…
Jensen Huang úgy gondolja, hogy az AI miatt a gyerekeknek már nem kell megtanulniuk kódot írni.
Pont azokkal lépne együttműködésre, akik miatt elsősorban még 2016-ban távozni kényszerült.
Idén már harmadszorra kergült meg a Meta üzenetküldő alkalmazása, most az androidosok bosszankodhatnak.
Egy masszív szivárgás rántotta le a leplet az Assassin's Creed szériát a jövőben összefogó platform működéséről.
Az Apple előfizetéses játékszolgáltatása már közel öt éve fut, de a vállalat látszólag nem elég hálás azoknak, akik miatt működhet.
A sorozat sztárja, Stellan Skarsgård szállította a bizakodásra okot adó híreket.
Brian Herbert nem finomkodott a jelzőkkel, amikor a Dűne: Második részről mesélt.
Egyes hírességek még a legélénkebb képzelőerejű forgatókönyvírók álmain is túltevő kalandokat éltek át.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)