Nagyon fura a Fallout 76 élőszereplős trailere
Az atombombát még értjük, de az óriás lajhárt nem igazán tudjuk hová tenni.
Az atombombát még értjük, de az óriás lajhárt nem igazán tudjuk hová tenni.
Ráadásul az a stúdió támogatja, amely a Warcraft adaptációt is.
Az előszereplős Showtime műsor most már tényleg el fog készülni.
Kétségtelenül a testre szabható figurák miatt fognak sokan azonnal lecsapnak a játékra, elvégre mi lehet jobb móka, mint a valóságban is variálni a hajónk alkatrészeit.
Ezer éve nem láttuk a kék haverunkat, akit ezúttal Will Smith fog megformálni. A dzsinn viszont most volt olyan rendes, hogy megosztotta velünk a film első poszterét.
Több mint 16 évvel az eredeti mese megjelenése után új formában élvezhetjük a történetet.
Sok keményvonalas Star Wars-rajongó szíve dobban meg most egyszerre.
Ez az egyik legfurább Assassin's Creed trailer amit valaha láttunk, de imádjuk minden pillanatát.
Ráadásul ugyanazok dolgoznak rajta, akik az animációs sorozaton is.
Befutott a Kim Possible mozi legelső teasere, amelyen végre mozgásban is láthatjuk az animációs sorozat alapján készült filmváltozat főszereplőjét.
Az Iron Man rendezője minden jel szerint idén fogja elkezdeni a tényleges munkálatokat.
Az anime történelem legismertebb mechás sztorija a mozivásznak felé tart.
Aki esetleg attól tartott volna, hogy Urahara Kisuke kimarad az élőszereplős verzióból, az most megnyugodhat. A világ legmenőbb boltosa is helyet kapott a legfrissebb trailerben.
Malacka, Tigris, Füles és a többiek elfoglalják a mozivásznat.
Még nem is láttuk a Solo filmet, a Disney máris a következő nagy durranásra készül.
A DC sorozat streamelős szolgáltatásának hivatalos neve egyszerűen csak DC Universe lesz, és már 4 széria biztosan készül rá.
Harminc percre most tegyél félre mindent, ezt érdemes lesz megnézned.
A Far Cry 5 marketingesei nem bírnak leállni, újabb élőszereplős trailert publikáltak - ezúttal egy Eden' Gate taggal a főszerepben.
A Disney durván szeretné megtolni majd a jövőre tervezett streaming szolgáltatásának szekerét, ehhez pedig exkluzív tartalmak kellenek. Például Star Wars sorozatok.
A Disney egy újabb klasszikust dolgoz fel valódi színészekkel, amihez most be is futott a legelső előzetes.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)