Meg kellett menteni a túrázó tinit, aki AI-jal tervezett útvonalat
A mesterséges intelligencia ezúttal nem a házifeladatot írta meg rosszul, hanem egy 16 éves túrázót küldött egy sziklafal szélére.
A mesterséges intelligencia ezúttal nem a házifeladatot írta meg rosszul, hanem egy 16 éves túrázót küldött egy sziklafal szélére.
A Dokumentumokban, a Táblázatokban és a Diákban is megjelent az Anthropic asszisztense, ami helyetted is el tud végezni különböző feladatokat.
A hibridek húzták fel az eladásokat, miközben a tisztán elektromos piac visszaesett.
Egyetlen beszkennelt képből indult neki a feladatnak, és még a levél hibás dátumát is kijavította.
Az apokalipszis visszavár.
Idén először húszmilliárd dollár fölé nőhet a Steam éves forgalma.
A Microsoft játékos üzletága komoly átalakításokon megy keresztül, de az Xbox vezérigazgatója szerint az eladás szóba se jöhet, hosszú távra terveznek.
Egy egyszerű keresési feladat közben kerülte meg az internetelérés korlátozásait a kísérleti AI, amit a megfigyelőrendszer ugyan jelzett, de az automatikusan nem állt le a folyamat.
Brutális eladási mutatókról és hihetetlenül sok új játékosról számolt be Asha Sharma.
Alaposan elmaradnak az Xbox számai a PlayStation mellett.
Valódi kormányzati e-mailes csatornát kihasználva érzékeny ügyféladatokat csaltak ki a Revoluttól. A fintech rendszereit nem törték fel, az eset mégis jól mutatja, milyen messzire jutottak a hiteles megszemélyesítésre építő támadások.
Rozsomák neve még mindig garancia a sikerre.
Lehet ezt így is csinálni.
Általában minden fájltípushoz gyorsan találni olyan szoftvert, amivel az adott állomány megnyitható - ha viszont szerkeszteni is szeretnéd a tartalmat, az más sokkal nehezebb feladat.
Nem kell milliókat költeni, az biztos.
A nagy teljesítményű CPU-k komoly feladat elé állíthatják a PC hűtését. Megnéztük, hogyan segítenek a korszerű AiO (All-in-One) folyadékhűtések kordában tartani a hőmérsékletet és megőrizni a teljesítményt. Mutatunk is pár látványos és hatékony példányt!
A korábbi jelentések túladagolásról szóltak.
Még a számok sem mindig igazolják a Sonyt. Mármint a profit abszolút, viszont az eladási adatok alapján van helye még a lemezes kiadásoknak a piacon.
Az iPhone 18 Pro modellek processzora többmagos feladatokban közel 30, grafikus teljesítményben pedig akár 40 százalékot is verhet elődjére.
A Rockstar játéka a konzolos eladásoknak adhat komoly lökést.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)