Ha eddig nem vetted meg a Need for Speed Unboundot, most már várj vele egy kicsit
Bejelentette a Microsoft a Game Passbe érkező címek következő hullámát, köztük az Electronic Arts versenyjátékával.
Bejelentette a Microsoft a Game Passbe érkező címek következő hullámát, köztük az Electronic Arts versenyjátékával.
A Need for Speed Unbound VOL 2 frissítése új teendőket hoz, és van még ott, ahonnan ez jött.
Úgy tűnik, mégiscsak volt értelme annak, hogy a PlatinumGames udvaroljon Phil Spenceréknek.
2023 elejétől tíz címmel lesznek szegényebbek a Sony szolgáltatásának magasabb kategóriái.
Évtizedes múlttal rendelkező csapattagok gondolták úgy hirtelen, hogy új lehetőségek felé szeretnének tekingetni.
Hosszú ideje vártunk már arra, hogy végre megjelenjen egy igazán jó Need For Speed.
Anime módra driftelünk, ha velünk lesz az Erő, és túléljük a vámpírokat, akik nem is léteznek.
Szórakoztató lett az új Need for Speed, de még mindig messze van az élmény attól, amit a Most Wanted és az Underground adott.
Továbbra sem zökkenőmentes az új Nvidia-csúcskártya karrierje.
Tövig nyomjuk a gázt, förtelmes szörnyek karmai között múlunk ki, és megmentjük a világot, már megint.
Persze a fókusz most a Need for Speed Unboundon van, de a Criterion reménykedik.
Ennek valószínűleg nem annyira örül az Electronic Arts.
A Criterion Games bemutatja, hogy virtuálisan érdemes száguldozni.
Kiderült a Need for Speed: Unbound gépigénye, de optimális élményről csak az álmodhat, aki mostanában újított PC-t.
A$AP Rocky mutatja be, hogy milyen technikás vezetés kell ahhoz, hogy a környék nagyágyúi legyünk.
A következő Need for Speed igyekszik kiaknázni a Sony új generációs konzoljában rejlő lehetőségeket.
A Need for Speed Unbound gameplay trailer megmutatja, mire számíthat, aki bizalmat szavaz a Criterion Games versenyjátékának.
A Criterion Games mesélt kicsit az új Need for Speed világáról.
A csapat előrelátó módon gondolt azokra a játékosokra is, akik sikítófrászt kapnak az új Need for Speed rajzfilmes effektjeitől.
A Need for Speed Unbound minden szempontból meghökkentő dolgokkal újít.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)