Az eddigi legjobb évét zárta tavaly a Rovio
Remekül teljesített 2016-ban az Angry Birds-öt megálmodó csapat, a cég vezérigazgatója az idei GDC-n számolt be a részletekről.
Remekül teljesített 2016-ban az Angry Birds-öt megálmodó csapat, a cég vezérigazgatója az idei GDC-n számolt be a részletekről.
A BioWare általános igazgatója némi túlzásba esett a Mass Effect: Andromeda felnőttebb témáit illetően, így magyarázkodnia kellett, miután szoftpornónak titulálta a széria legújabb részét.
Az Epic Games kreatív igazgatója egy interjúban mesélt róla, hogy manapság mivel ütik el az idejüket a stúdió fejlesztői, így hat projektről is kaptunk egy nagyon rövid helyzetjelentést.
A hősök és a gaztevők közti vonalban tanyázik egy mocsári szörny, aki lelépett otthonából, hogy rendet tegyen a liga tagjai közt.
A szerverparák és a bugok nem igazán akadályozzák a játék sikerét.
A legfrissebb jelentések szerint világszerte remekül fogy a Sony VR szemüvege.
Csirke és EndreMan már a Monkey Island végigjátszás végén járnak, de az igazi kaland még csak most kezdődik!
Több évtizednyi történetből választhatnak a fejlesztők, de a Marvel inkább azt szeretné, ha valami egyedit alkotnának. Tudnánk értékelni pár igazán jó szuperhős játékot, szóval ez mindenképpen jó hír!
Rengeteg játékosnak problémát okoz a "ribera-1000b" hibajelenség, a Ubisoft pedig gyakran leállítja a szervereket a karbantartások miatt. Nem ettől lesz egy béta igazán élvezhető.
Az ASUS Magyarország marketing menedzsere, Gyepes Máté sok érdekességet mesélt nekünk a hamarosan rajtoló ROG PlayIT Plus rendezvénysorozatról és a cég terveiről is.
Kaptunk egy új trailert, ami igazából a sztori prológusa. Az anyag szépen bemutatja nekünk a szenvedésre ítélt csapatot.
A Killer Instinct fejlesztői egy rejtélyes kedvcsinálóval próbálják meg felpiszkálni a játékosok kíváncsiságát és ha a spekulációk igaznak bizonyulnak, akkor van ok a lelkesedésre.
Bár a Destiny-láz már alábbhagyott, az igazi rajongók szívét biztosan megdobogtatják majd ezek a figurák.
Mától az újságárusoknál is kapható a GameStar magazin. Számunkra értelemszerűen ez a hét legizgalmasabb híre, de rengeteg dolog történt még az elmúlt napokban, amiket most videóban mesélünk el.
Gócza és Chava elküzdötték magukat az első bossig, de az igazi kihívás csak most kezdődik. Vajon sikerül lenyomniuk, vagy Oryoki túl nagy falatnak bizonyul?
Igazából mindegy is, hogy mi történik a filmben, már csak miatta is rácsapnánk a 10/10-et.
Ebben a hónapban az elmúlt évek egyik legjobb versenyjátékának minden extrával feltuningolt változatát zsákolhatjátok meg a GameStar magazin mellé.
Mondjuk igazából a festék száradását is órákig tudnánk bámulni, feltéve, hogy ott van Benedict Cumberbatch.
Eljött 2017 első, végre igazán erős hete: megjelent a Lords of the Fallen mobilos változata, egy Keresztapa stratégiai játék, és még pár érdekesség.
A spekulációk igaznak bizonyultak, valóban készül a Castlevania sorozat és a lehető legjobb úton halad afelé, hogy a valaha készült legjobb játékadaptációt kapjuk meg.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)