[MOVIE] Esti négyes #2
Akárcsak múlt éjjel, most is négy játékból érkeztek mozgóképek:
Akárcsak múlt éjjel, most is négy játékból érkeztek mozgóképek:
Már korábban is hallhattunk róla, hogy a Sony és a Toshiba - előbbi a Blu-Ray, utóbbi a HD-DVD szabvány elkötelezette - a harcokat elkerülendő elkezdett egy közös, a két formátum előnyeit magába olvasztó lemez gyártásán gondolkodni. Nos, úgy tűnik, most megállapodtak. Az új szabvány hardver része a Sony 0,1 milliméteres Blu-Ray technológiáját veszi alapul, míg a szoftveren - mely a lemez olvasásáért, írásáért felelős - a Toshiba dolgozik. A Sony következő generációs konzolja(gyengébbek kedvéért: PlayStation 3) is az új technológiával fog működni, melynek neve egyelőre ismeretlen. Bővebb infók az E3 környékén várhatók.
1.01-es patch érkezett a Psychonauts féle akciókalandhoz. Az új verzió a játékban jelentős hosszúságú listán felsorolt változtatásokat eszközöl, amiket most hely híján úfent nem említenék meg. Maga a tapasz 11 mega, míg az 1.01-es demó 460-at nyom ugyanebben a mértékegységben. Aki valamelyiknek szükaégét érzi, ide fáradjon.
Megtekinthetünk egy újnak számító videót a Hitman: Blood Money-ból az IGN jóvoltából. Az Insider előfizetéssel rendelkezők a nagy felbontású QuickTime verziót is leszedhetik, a többieknek marad ez. Jobb, mint a semmi, bár nem sokkal :)
Újabb frissítés, csak most, csak tőlünk, csak Neked :) Erre tessék:
Bizonyára ismeritek a City of Heroes című MMORPG-t. Megérkezett hozzá a négyes számú "kiegészítő". Ezt ingyen letölthetik, akik rendelkeznek előfizetéssel (mármint a játékra). A csomag legnagyobb újítása kétség kívül a PvP (játékos a játékos elleni) lehetőség, de emellett új ruhák, és olyan egyéb apróságok, amelyekkel hősünk kinézetét változtathatjuk meg.
Sihuhu-piff-puff-víííííí! A vasúti diszpécser egy igazi álomszakma. Nagyon fontos személyiség, aki ilyen állást tölthet be. Tudjátok, ő szokott dallamot dúdolni a hangosbemondóba és éjjel-nappal nyomja a szöveget, melyik vonat hanyas vágányról indul, hova érkezik, mennyit késik... Csak tudnám, hogy bírja... Na jó, az nem a diszpécser. A játékban azonban mi kapjuk az irányító szerepet, stratégia szerűen kell meghatároznunk, melyik vonat mikor merre menjen, mindezt úgy, hogy lehetőleg ne akadályozzák egymást és ne késsenek. A pályák persze egyre összetettebbek. Letölthető az első animáció, mely 11 mega súllyal rendelkezik.
A THQ is nyilvánosságra hozta, hogyan alakultak a pénzügyei az elmúlt időszakban. Az előző pénzügyi évhez képest a mostaniban (amit szokás szerint március 31-vel bezáróan kell értelmezni) 18%-os növekedést értek el, amely 757 millió dollár nettó bevételt jelent (maga a növekedés 115,9 millió dollár). A jövedelmi adatokat tekintve közel megduplázódtak a számok: a múlt évi 35,8 millió után most 62,8 millió dollárról beszélhetünk. Az utolsó lezárt negyedévi adatok is 40%-kal növekedtek, úgyhogy nincs okuk panaszkodni. Az elnök Brian Farrel lelkesen újságolta, hogy nagyon örülnek a sikereiknek, melyet leginkább a Disney/Pixar, valamint a Nickelodeon és a World Wrestling Entertainment licenszek segítségével értek el, de a Warhammer 40,000: Dawn of War és a The Punisher is igen jó példányszámban fogyott és veszik őket ma is. A cég optimista és további növekedésre számít, főleg konzol fronton. PC-s vonatkozásban a Full Spectrum Warrior folytatásában bíznak a leginkább, amit pár hírrel lejjebb jelentettek be.
Az ATi kiskereskedelmi forgalomba hozta Radeon X800 XL 512MB nevezetű videókártyáit. Mint ahogy a neve is mutatja, a kicsike csekély fél giga memóriával van megtámogatva, amivel letaszította az eddigi csúcskártyáját a trónról, aminek mindössze fele ennyi memcsire futotta. Egyelőre azonban nem sok szükség van ennyire, de nem lenne baj, ha nem okozna gondot egy beszerzése. Esetleg a notebook-omba is vennék egyet :D A legnagyobb hardvergyártók már lecsaptak a prédára, és potom 500 dolláros áron próbálják ránk sózni.
Video Games Live címmel kerül megrendezésre az a koncertsorozat, amely a legnevesebb játékzene-szerzők munkáját kívánja bemutatni az arra érdemes közönségnek. A rendezvény július 6-án lesz a Hollywood Bowl-ban, ahol a Los Angeles filharmónikus zenekar adja majd elő többek között a Mario, Zelda, Halo, Metal Gear Solid, Warcraft, Myst, Final Fantasy, Castlevania, Medal of Honor, Sonic, Tron, Tomb Raider, Advent Rising, Headhunter, Beyond Good & Evil, Splinter Cell, Ghost Recon, Rainbow Six, EverQuest II játékok ismerősebb dallamait. Mindeközben lézersó is lesz. Ne aggódjon, aki akkor épp nem fog ráérni, mert Amerika több más pontján is megrendezik majd a nyár folyamán.
A FilePlanet exkluzív lehetőséget biztosít arra, hogy kipróbálhasd a Dragonshard című alkotás bétáját, amennyiben előfizetsz az oldalra legalább egy hónapra. Ennek díja egyébként 7 dollár, ami annyira nem is vészes, bár engem nem hoz lázba a dolog :) A részleteket itt találod. Thanks emthor.
Az Ascaron megállapodott az SG Diffusionnel, hogy a fejlesztő következő játékati ő adja majd ki. Kettő már ismeretes is: Dark Star One és a Tortuga – Pirates Revenge. E megállapodásnak főleg abban van szerepe, hogy remélhetőleg az Ascaron biztos hátteret tud majd biztosítani a fent említett címek fejlesztésének és megjelentetésének lebonyolításához.
A Sacred weboldala jelentette, hogy elkészült az RPG kiegészítőlemeze, az Underworld, pontosabban annak angol változata. Az alkotás két új karaktert, rengeteg küldetést, új tárgyat és egyebeket tartalmaz és kibővített multiplayer módot is tartalmaz. Valószínűleg hamarosan megjelenik, várjuk szeretettel. Emellett a német verzióhoz már ki is adtak egy javítást, amely nem csak bugarakat semlegesít, erőviszonyokat egyenlít ki, hanem jó néhány újítást is tartalmaz. Itt található a 18 megás csomag.
Ha matektudásom nem most hagy cserben (érettségi előtt... lol), akkor 2, azaz kettő videó is érkezett az Asheron's Call 2: Legions nevezű Asheron's Call 2-kiegészítőt bemutatni hivatva. A két videó együttesen sincs 25 mega felett, ergo mindenki megengedheti magának a letöltést, szerintem megéri. Ja, a legfontosabb: itt találjátok őket.
Manapság sokat hallottunk a Gothic játékok következő epizódjáról, és igencsak úgy tűnik, hatalmas durranás készül valahol a földgolyó másik felén. S hogy egy kicsit kedveskedjenek a fejlesztők mára is, elindították a játék hivatalos oldalát! Ahogy belépünk, egy káprázatos screenshot fogad minket alul, arra mindenképp kötekező rákattanni. Már előre látom, szép verseny lesz itt a játékok között. Nyami :)
Az ember meglátja, hogy kijött a Mythic Blades demója: megörül. Aztán meglátja, hogy mindösszesen 17 mega... Ebbe vajon mi férhet? Mostmár csak ezért is érdemes megkukkantani. A rendszerkövetelmények igen lazák, a méret igen apró. Na, azt hiszem én meg is nézem mi sül ki belőle. A cuccért erre tessék... Thanks emthor.
Bevallom szégyenszemre nem követem a Live For Speed körüli eseményeket, így én már azt sem tudom, hogy a béta alfájának 0.5-ös verziója micsoda, de akkor most leírom, hogy elviekben mit adtak ki. Elméletileg ez a Live For Speed: S2 alfa verziójú demója, feljavítva. A javítást egy L kódjelzésű patch hordozza, amit ebbe az új verzióba építettek bele. A módosításokról itt olvashattok, a cuccost pedig itt csíphetitek fülön.
Peter Jacksont leginkább a Gyűrűk Ura filmtrilógia rendejőként aposztrofálják, pedig több más alkotása is jól sikerült. Most is egy szívügyén, a King Kong feldolgozásán dolgozik. Már '90-es években megpróbált belőle filmet faragni, de akkor a stúdiók a hasonló témájú filmek miatt (pl. Godzilla) elvetették az ötletét. Most azonban a Gyűrűk Ura sikerének köszönhetően a lába előtt hever mindenki. Egy kétoldalas interjút készítették a szakállas, szemüveges fószerral. Én valahogy mindig is bírtam a csávót, annyira megérzi, hogy a nézőnek mire van szüksége, hogy az hihetetlen. A nagy gorillát minden eddiginél félelmetesebbre kívánja formálni, amit a technika meg is enged valósítani. Egy félelmetes gorillánál sokkal jobban kiütköznek az érzelmi rétegek - elsőre egy vad óriást látunk, ám fokozatosan megismerjük, s lassan megszeretjük, átérezzük a helyzetét. Akinek nem tetszett a Gyűrűk Ura, az is nyugodtan nézze majd meg a King Kongot, ha bemutatják valamikor jövőre. Peter Jacksonnak tulajdonképpen az "csak" egy kis kitérő volt, több műfajban is otthon van, bár nyilván ne horrorra számítsunk, de én már nagyon várom...
Az Atari kiadott egy újabb videót D&D fantasy stratégiájából, a Dragonshardból. Az animáció két perc hosszúságban és 34 mega súlyban mutat garantáltan játék közbeni jeleneteket. A klipet 12 éven aluliaknak csak szélessávú internethozzáféréssel rendelkezőknek ajánljuk. Katt...
A Vivendi legutóbbi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy némileg csúszni fog a Scarface megjelenése. Az eddigi év végi dátum 2006 elejére csúszik át. Indoklásul azt hozták fel, hogy így marad idejük a következő generációs konzolokra készül változatra koncentrálni. Mivel a játékot kiemelt figyelemmel kezelik a cégnél, így talán van rá esély, hogy a PC-s változat se sokkal később jelenjen meg. Ők is azt mondják, hogy nem akarják elhamarkodni a dolgot. Az első animációt egyébként itt megnézheted, ha még nem tetted volna.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)