[MoD] Morrowind
Nem is akármennyi! A Morrowind című játékhoz különösen sok mod készül, még mostanság is. Ezek fel is kerülnek egy szépséges honlapra, ahonnan le lehet őket tölteni. Akik szeretnének falatozni a csomagok között, azok erre fáradjanak!
Nem is akármennyi! A Morrowind című játékhoz különösen sok mod készül, még mostanság is. Ezek fel is kerülnek egy szépséges honlapra, ahonnan le lehet őket tölteni. Akik szeretnének falatozni a csomagok között, azok erre fáradjanak!
Egy érdekes cikkre bukkantam, ami azt fejtegeti, hogyan is válhatnak a számítógépes játékok a televízióhoz hasonlóan a legfőbb reklámhordozóvá. És ez csak az egyik rész. Arról van tehát szó, hogy egy új technológiát fejlesztettek ki, amivel figyelni tudják, a játékosok játszási szokásait. A módszer kicsit hasonló, mint a tévék esetében. Egy egyszeri felhasználó számára láthatatlan kódot építenek bele a programba, ami regisztrál bizonyos dolgokat, majd azokat elküldi, főleg a kiadók felé. Az Activision volt a legérdeklődőbb ez iránt, ám folynak tárgyalások a többi nagy kiadóval is. Ha beindul a dolog, a kiadók sokkal jobban megismerhetik a játékosok szokásait, hisz hajszálpontos, és nem reprezentatív mérésekből származó adatokkal fognak rendelkezni. Ám ki szereti, ha állandóan figyelik? Főleg ha nem is vesszük észre?! :) A cikk egyébként kitér arra is, hogy egy new york-i cég szeretne olyan technológiát piacra dobni, amivel konkrétan játékokon belül lehet reklámokat értékesíteni. Ez mondjuk nem egészen tiszta, mert a módszert eddig is alkalmazták, amennyiben volt "hirdető".
Bizony! Első project, de a címe A Hetedik! :) A MoonLine Games egy magyar garázsfejlesztőcsapat, akik most bejelentik új és eddigi egyetlen játékukat, melynek címe: A Hetedik. "Egy dark-kaland játék lesz, amolyan Alone in the Dark stílusban. Egy kastélyban játszódik, bonyolult és szövevényes örökösödési vita folyományaként, tehát bőven lesz nyomozni- és paráznivaló. :) Kb. fél éve készítjük és egy teljesen újfajta megjelenítési módszerrel megpróbáljuk a lehető legszebbé tenni. A mellékelt képen meg is győződhettek róla. Még nincs kiadó, de addig nem is tervezünk keresni, amíg nem érünk olyan fázisba, hogy ez érdemes legyen" - így Ravy, az egyik fejlesztő. Nos, a képet megszemlélve valóban igen ígéretesnek tűnik a dolog, úgyhogy én mindenképp azon leszek, hogy minden újabb infót megoszthassak veletek! Egyébként a fejlesztőcsapat minden tagja dolgozott már más projekteken, szóval ez is bizakodásra ad okot!!
Víg napot! Aki eddig nem csodálta még meg a CRC képeket, az menjen és azonnal lesse meg őket! Személy szerint úgy érzem magam, mintha még nem ébredtem volna fel (lehet, hogy tényleg nem? :D), ám ennek kiküszöbölésére létezik 1-2 módszer... Az alábbi sorokért köszönet Netonnak:
| A bérgyilkos bemegy a templomba gyónni. Azt mondja a papnak: - Atyám... Vétkeztem... Gyónni szeretnék... Megöltem 10 embert... Mire a pap: - Lenne egy kis meló... - Mi a teendő, ha egy epilepsziást találsz a fürdőkádadban? - Bele a szennyest, meg a mosóport, osztan hadd menjen! |
Ezer és egy bocsi, hogy még nem volt nap első híre - Neo mester éppen imént tette szóvá, úgyhogy gondoltam most mégis lesz :) Semmi különleges nincs, egyszerűen a megfelelő pillanatra vártunk. Gondoltuk előbb-utóbb lesz valami híreznivaló, legnagyobb bánatunkra nem nagyon van :( Szokványos kis hétfő, még minimálisabb érdekességgel, mint általában. Kis szerencsével azonban hamarosan érkeznek még érdekességek, jobb esetben a Command & Conquer 3 hivatalos megerősítése :P Most pedig halljuk kedvenc Besenyő Pista bácsink fontosabb mondatait :)
| Nem a győzelem a részvétel, hanem a fontos. Közös lónak túrós a táska. Nem a győzelem a fontos, hanem az őszinte részvétem. Aki másnak vermet ás, nem magának ássa! Éhes makkal disznókat álmodsz! Aki mer, annál van a kanál. Ahány ház, annyi baj legyen. Mindenhol jó, de legolcsóbb otthon. Felesleges, mint szőkének gondolkodási időt adni. Verés közben jön-megy a székláb. Akasztott embernek lába se éri a földet. |
Az ausztráliai Hyper magazin fülön csípte Chuck Osiejat, akit nem engedtek távozni a kínpadról, míg el nem árult pár újdonságot a Need for Speed: Underground 2-ről. Az köztudott, hogy 2004 őszére várható a kicsike. Hasonlóan az előző részhez, amit látunk, arra rámehetünk (már ha nem egy daruról van szó :]), így elég nagy szabadságot kapunk, ami a teret illeti. A megmérkőzések módjai is nagyjából az előző részben megszokottakkal egyeznek majd. A tuningolás a tuning shopokban történik majd, ahol vadiúj részeket és csomagokat pakolhatunk autónkra, például az oly nagyon szeretett intercoolert. Egyáltalán nem lesz lineáris a játékmenet, azaz olyan sorrendben és módszer szerint haladunk, ahogy kényelmes. Hét féle lehetőségünk lesz arra, hogy száguldozzunk. Az elődben megszokottak mellé újabb módok társulnak, melyekről egyelőre hallgatott emberünk. A csúnya, kék ruhába öltözött bírásgoló rendőr bácsik valamilyen furmányos módon nem kaptak jogosítványt az NFSU 2-ben. Így nem kell aggódnunk a jelenlétük miatt sem :). A teljes beszámolót itt olvashatjátok. Thanks mafia2!
Ezek a Crytekes srácok mindig meg tudnak lepni minket valami finomsággal. Ezúttal támadt egy remek ötletük, hogy kicsit felpezsdítsék a Far Cry amúgy is kavargó vizét. Egy szép nagy részleget vágtak ki honlapjukból, melyet ezen túl csak és kizárólag a jtáékhoz letölthető modoknak szentelnek. Mindemellett kiadtak egy szép nagy dokumentumot arról, hogyan is kéne használni az editort. Ezt a kis hasznosságot erre találjátok, ám az érdekesebb, módosításos részt itt vehetitek szemügyre.
Olyan kis cuki ez a gyöngyszem, hogy meg kell említeni! :) Már régóta készül, de csak most értek a fejlesztői olyan stádiumba vele, hogy publikussá merjék tenni az első változatot. Ez tehát nem más, mint a Half-Life Rally. És mindössze 50 megát nyom, így hát gyorsan leér, de addig is néhány szemrevaló.
A Kuma War egy egészen új rendszerű akciójáték, hiszen itt nem előre megadott küldetésekkel kell számolnunk, hanem hetente kapunk újabbakat. Ha ez a módszer beválik, akkor lehet, hogy a több ilyesfajta gamma is készül. Amint azt a mondás is tarja: a puding próbája az evés. Nem véletlen, hogy mától ingyenesen elérhető a játék kliensprogramja, ami még egy ideig teljesen ingyenesen enged bepillantást a progiba. A 340 megás csomagot innen tudjátok letölteni, ám ha előbb szeretnétek vele részletesebben megismerkedni, akkor ide látogassatok el.
A GameStar Online történelmében immáron harmadszor történik meg az az esemény, hogy a reggelt köszöntő hír és az őt követő érdekességek -a megszokottal ellentétben- kora hajnalban, éjfél után telepednek szemeitek elé. A Forma 1 kevdelésének okán sokan lehet nem is alszotok, csak majd délelőtt, esetleg a fogpiszkáló módszert használjátok fel céljaitok érdekében. Amíg érkeznek a hírek nézzük meg kacagtató viccünket, mely arról tanúskodik, sosem lehetünk biztosak a dolgunkban :) :
| A székely legény hazaviszi leendő feleségét, hogy bemutassa szüleinek, mire az apja a fülébe súgja: - Ne vedd el fiam, tőlem van. Legközelebb beállít a fiú egy másik lánnyal, az apja megint a fülébe súgja: - Ne vedd el fiam, tőlem van. Egy idő után a fiú beállít egy újabb lánnyal, mire az apja megint félrevonja: - Ezt se vedd el fiam, ez is tőlem van. Az anyja nem bírja tovább szó nélkül, magához inti a fiát: - Fiam, vedd el bármelyiket, te sem apádtól vagy... |
Egyre szimpatikusabb nekem az Epic (nem mintha eddig bármi bajom lett volna velük). Blizzard bácsi jó ötletét átvéve, akit Unreal Tournament 2004-ben csaláson kapnak az örökre elbúcsúzhat a cd kulcsától, hiszen az többet nem fog működni. Már meg is történt az első bannolás, úgyhogy egy csíterrel kevesebb:) Az ehhez a témához kapcsolódó topicban már publikálta is a belépő képét az emberke. Így jár aki csalni akar... Még egy fontos dologra felhívták a figyelmünket: soha senkinek se add meg a CD kulcsodat, még ha azt mondja hogy a fejlesztőktől van, akkor se. Bár szerintem ez egyértelmű, de jobb ha mindenki tud róla, mivel ilyen módszerekkel lopják el az eredeti CD-kulcsokat.
Bűvös nap ez a mai... Kinek azt jelenti, hogy beszorul a wc-be, kinek azt, hogy valamely szerencsejáték közben kaszíroz, de sokaknak csak egy ugyanolyan hétköznap, legyen az illető babonás, vagy sem. Azonban hála *Jam*-nek végre olyan módszert találtunk gépünk fenyítésére amely még kielégülést is okozhat! Nem semmi a stukker... Küzdelemre feeeeel!!!
MáTriX barátunk levele került a SPYNEWS-os postaládánkba az általuk készített GTA: Vice City mod-dal kapcsolatban: "Pár autó kivételével az össze autót lecseréltük, több mint 60-at. Megtalálható a tuningolt GOLF II-től kezdve az Elenor-on keresztül Mercedesek-ig sokminden. Hogy ez Modern MOD komplexebb legyen beleraktuk a New Vice City MOD 2004-es verzióját amivel így együttesen szinte egy új játékot kapunk. Sebességmérő, törésmérő, felfogadható emberek, buszjárat, áttervezett missziók... Az autóknak tankja is van, így ha kifogy a benzin akkor el kell látogatni egy benzinkúthoz. A Modern MOD 1.0-ban sok helyen előfordult textúrahiba (villogások). Ezt 98%-ban sikerült kiküszöbölnünk, de még elődordulhatnak." Itt találjátok meg a cuccost, jó szórakozást kívánunk!
A Gamer's Hell csapata összeszedte a szerintük legjobb, eddig megjelent Max Payne 2-es kiegészítéseket. Ezek mérete nem is olyan vészes, a legnagyobb is csak 90MB. Névszerint a következők kerültek górcső alá: Cinema Mod, Er4ser Mod, valamint a Hellsing Mod Total Conversion. Mindhárom szerintem is elég jól sikerült, ezért is bátorkodom ajánlani őket. A részletekért kattanj ide, a letöltési linkeket pedig alant találhatod meg:
Víg napot polgártársak! Használjátok ki bölcsen az időt a hét és egyben a tanszünet utolsó napján, feküdjetek le hamar... Mert holnap reggel kurblival sem lehet majd titeket feltekerni, de az 5 liter kávétól kezdve a fogpiszkálós módszerig minden kevésnek fog bizonyulni :D. A játékokkal pedig vigyázzatok, hirtelen felindulásokból ne tegyetek ilyet: (Thanx lba)
Imyke2000, egyik legjobb honosításkészítő kéri most a Ti segítségeteket! "Az elmúlt néhány napban "szivar" volt olyan rendes, és elküldött minden anyagot a Deus Ex 1 fordításához, s én a nevében közzétettem egy felhívást. Most összefoglalnám, hogy mirõl is van itt szó:
Ufzeronak ezer köszönet, amiért ráakadt a HaloMods.com oldalra! Ugyebár ez a Halo egyik rajongói oldala, bár még elég gyér tartalommal rendelkezik (legalábbis a PC-s rész), azért alakul ez. Az eddig felkerült modocskákat ezen az aloldalon érhetitek el.
Elérkezett immáron az Október hónap is. Rengeteg játék jelenik meg, és hogy megvegyük mindet rengeteg pénzre lenne szükségünk. A HomeLan Fed munkatársai összegyűjtötték a 10 legjobb módszert arra, hogyan szerezzünk meg mindet, méghozzá olcsón/ingyen. Íme: 10. Add el az összes Charlie angyalai játékot, amit tavaly vettél azért, mert úgy gondoltad Lucy Liu nagyon dögös csaj. 9. Költsd el a képviselőd kampányába fecskendezett pénzt (csak Kaliforniában). 8. Menjél el vakrandikra, kérdezd meg, hogy gazdagok-e a szülei, ha igen akkor kérj randi időpontot. 7. Viselj "Mi a játékokért dolgozunk" pólót. 6. Add el azt a kazit, amin épp Madonnával csókolózol az Entertainment Tonight-nak. 5. Légy tesztpilóta John Carmack "ember által vezetett rakéta" elnevezésű programjában. 4. Hibernáltasd magad egy évre, majd vedd meg a játékokat fél áron vagy olcsóbban. 3. Írj könyvet a jelenlegi állapotodról, és várd meg míg Oprah beteszi a könyv klubjába. 2. Győzd meg Bush elnököt, hogy "nemzetbiztonsági érdekek miatt" kell neked még több játék. 1. Két szó: EBGames munkatárs.
AO: Towns of Rubi-Ka @ GCBár hivatalos bejelentés nem született, az Anarchy Online kedvelői már régóta tudnak arról, hogy az AO következő kiterjesztése a Towns of Rubi-Ka lesz. Itt a Games Conventionon azért a Funcom képviselőitől fel lehetett csípni egy-két információmorzsát. A Towns of Rubi-Ka a játék szociális aspektusát erősíti tovább: a játékosok varosokat építhetnek, s ezekben a varosokban házakat húzhatnak fel különböző módszerekkel. Mindemellett a Guildeknek saját székházuk is lehet, ahova csak a Guild tagjai lephetnek be. A székházon belül, pedig lehetőség nyílik majd arra, hogy a Guild saját bankjába helyezzük el a holmikat, amelyeket így megoszthatunk szervezetünk többi tagjával is. Abban az esetben, ha a mi társaságunk háborúba kerülne, a házból maris a gridbe léphetünk. Ugyanígy erősíteni fogjak a lakás-kultuszt. Saját lakásunk sokkal jobban felszerelhető lesz, akar nagy bulikat is tarthatunk benne, sőt, itt is lesz grid terminál abban az esetben, ha gyorsan kéne távozni. Természetesen még nagyon képlékeny a dolog, hiszen most még minden a Shadowlandsröl szól, mindenesetre nagy izgalommal várom, hogy várost építhessek :)
Egy roppant "vicces" vírus tréfált meg minket a napokban. A féreg szerkesztőségünk egyik tagját sem kímélte, talán csak Boe gépe maradt vírus nélkül valami csoda folytán. Lehet, hogy valamiféle mágikus védelmet élvez :) A W32.Blaster névre hallgató féreg egy felpattanó ablakban hozza az ember tudomására, hogy a gép 60 másodperc múlva újból fog indulni. A Microsoft "szakemberei" már ki is adták a biztonásgi javítást. Akinek a gépe már fertőzőtt, az töltse le ezt a kis progit. Ez módszeresen átnézi a gépünket és a Registry-ből kitakarítja az újraindító hivatkozást.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)