Bioshock borító
A Bioshock készítésének a legtöbb fázisáról hírt adunk, így ma az se maradhat ki hogy hogyan is fog kinézni a játék borítója.
A Bioshock készítésének a legtöbb fázisáról hírt adunk, így ma az se maradhat ki hogy hogyan is fog kinézni a játék borítója.
A Madden sorozat is, az EA többi sportjátékához hasonlóan évről évre meglátogat minket. Az ESPN jóvoltából kiderült hogy Vince Young arca kerülhet ki Madden 08 borítójára.
A szakvélemény 2007 Oblivion-jának nevezi az ígéretes Two Worlds-öt. A játék többféle kiadásban fog megjelenni, ezekről és borítójukról kaptunk egy kis ízelítőt.
Az IGN közzétett egy listát minden idők 25 legszörnyűbb játékborítójáról.
Újabb botrány várható az amerikai törvényhozásban egy korábban már feledésbe merült, ám most újra felélesztett törvényjavaslat kapcsán, amely a játékok besorolásának rendszerét vizsgálná teljesen felül.
A PC-n hatalmas botrányokkal övezett Postal név ezentúl egy zenei CD borítóján is ott díszeleg majd.
A Microsoft tűzfallal kombinált vírus- és spyware keresője tarol az amerikai piacon. A konkurencia, a Symantec és a McAfee a visszavágáson dolgozik. A Microsoft tavasszal fizetőssé tett otthoni biztonsági csomagja alaposan felborította a piacot: a Symantec részesedése 10,1%-kal, a McAfee-é 3,3%-kal, míg a Trend Micróé 1,3%-kal csökkent ebben a kategóriában. A Windows Live OneCare drasztikus előretörésére a Microsofton kívül senki sem számított, jelenleg ez Amerika második legjobban fogyó online terméke. Tovább >>
Kedveseim! Örvendetes hír, hogy mostantól az előfizetők nagy része már szerdán megkapja a GameStart, vagyis még egy okkal több, amiért érdemes rá előfizetni. Elkerülendő azonban a félreértéseket, leírok néhány apróságot, amivel tegnap megkeresték terjesztési osztályunkat és ügyfélszolgálatunkat. A GameStar júliusi (07.) számához két darab duplarétegű DVD-t csomagoltunk. Ezek egyike a múlt havi lemezmelléklet, mivel az néhány LG típusú DVD olvasóban nem működött. A mostaniak garantáltan olvashatók mindenféle meghajtóban. A másik lemez borítóján a World of Warcraft képe található, mivel ennek teljes, 14 napos verzióját is elhelyeztük rajta, DE ott van még másik teljes játékunk, a Kill Swtich is, annak ellenére, hogy a lemez borítóján ez nincs feltüntetve. Mostantól csak ezüst GS létezik (egy darabig legalábbis...), amelyhez duplarétegű DVD jár. Ha még ezek után is valakiben kérdés merülne fel (például a WoW használatával kapcsolatban), az először olvassa el az újságban leírtakat figyelmesen, s ha ott sem kap választ, készséggel nyújtunk segítséget mindenkinek levélben vagy telefonon! Most pedig következzen a reggeli vicc...
A skóthoz elmegy a barátja tanácsot kérni. - Választanom kell két nő közül. Az egyik pénztelen hajadon, fiatal és szetem, a másik gazdag özvegy, öreg és ki nem állhatom. - Hát a fiatalt válaszd, akit szeretsz! - Köszönöm a tanácsodat drága barátom, ezt fogom tenni! - Ez esetben add meg nekem az özvegy címét! |
A TG Daily úgy tudja, hogy a Hewlett-Packard még idén piacra dobná Lightscribe technológiájának színes változatát. Mindezt az eljárást támogató DVD írók használati útmutatójából következtették ki. A Lightscribe technológia lehetővé teszi, hogy bizonyos írható lemezek adathordozó felületével ellentétes oldalára (vagyis a borítóra) a DVD író lézere grafikát égessen.
Mindig azt hiszem, hogy a DropTeam egy fejlesztőcsapat, pedig ez a játék címe, amelyet a Battlefront.com és a TBG Software közösen gondoz. Ezúttal kiadták például e sci-fi alapú valós idejű, harcjárműves harci szimulátorjáték multiplayer demóját. Sajnálatos módon így ezt csak többesen próbálhatjuk ki, a szingli mód le van benen tiltva. A történet egyébként a jövőben egy holdon játszódik, mely felszínének majdnem fele rádioaktív anyaggal borított. Ám mindez mesterségesen jött létre... A 208 megabájtos demót innen tölthetitek.
A minap bemutatott NHL 07 az Electronic Arts jéghokis játéksorozatának legújabb tagja. Azt már tudjuk, hogy a borítón Alexander Ovechkin virít majd, s a 2005-06-os szezon többi játékosával is találkozhatunk majd. Most megérkezett az első videó, amit lokálból tölthettek.
A ZUXXEZ Entertainment bejelentette, hogy a Two Worlds című szerepjáték borítójának fő témáját José del Nido, a híres és elismert fantasy művész készíti el. Ez azért nem annyira meglepő, hiszen az úriembert a ZUXXEZ alkalmazásába vette nem is olyan rég. Egyébként számos könyvet írt pályafutása alatt, emellett több magazint és könyvet is illusztrált (John Sinclair, Professor Zamorra), illetve a Reality Pump által fejlesztett Earth 2160 című stratégiai játék munkálataiból is aktívan kivette a részét. A Two Worlds megjelenése idén a harmadik negyedévben várható.
A neve Collection. Ultimate Bond Collection. Mint az tudjátok készülget a 21. James Bond film (bemutató idén ősszel) immáron Daniel Craiggel a főszerepben. Ennek örömére, a film forgalmazója, az MGM újra kiadja az első húsz részt DVD-n.
De nem is akárhogy! Az összes duplalemezes lesz, tökéletesen felújított képpel és hanggal (mindegyik, a filmet tartalmazó korongon megtalálhatjuk az 5.1-es magyar szinkront) telepakolva különféle exkluzív extrával, amelyek az audiokommentárok kivételével mind magyar felirattal fognak rendelkezni. Aki pedig igazi rajongó és nem elégszik meg ezekkel a "puritán" változatokkal, azoknak szánja a kiadó, a mind 40 DVD-t tartalmazó hatalmas, remekbeszabott fémtáskát. Árakról és megjelenésről később várhatók pontos információk. Addig is az összes borítót megtekinthetitek itt.Alig négy napja tört ki a botrány az Oblivionnal kapcsolatban. Ekkor az ESRB úgy döntött, hogy átminősíti a TES IV: Oblivion beosztását; ugyanis a játékban túlzott erőszakot és külső mod által beépített meztelenkedést véltek fölfedezni - állításuk szerint ezért volt szükség a Mature kategóriába való átváltásra, ami a Bethesda alkotását illeti. Az elmúlt napokban támadások gigantikus sorozata érte és éri az ESRB-t több oldalról is. Az eseményt rengeteg rajongó kommentálta, de hozzászólt az ügyhöz a Bethesda Softworks és a Take Two Interactiveval kapcsolatban is hallhatunk néhány érdekességet. Utóbbi mint tudjuk, hasonlóképp járt... Rajongók tömege bombázta egyet nem értésével az ESRB-t és annak munkatársait a napokban. A közvélemény szerint felesleges volt átsorolni a játékot, no és a külső mod nem a játék része, ezért fölöttébb fölháborítónak tartják a dolgot. A fejlesztők állítása szerint ők nem csaptak be senkit, a normál verziót adták le az ESRB-nek ellenőrzésre anno. A Bethesda elmondása szerint nem rakott semmilyen pornográf anyagot az Elder Scroll's negyedik részébe, továbbá bónuszként elérhető pucérkodó nénik sem kaptak helyet a játékban. Az ESRB részéről a társaság igazgatóját, Patricia Vancet kérdezték. A cégvezető állítása szerint a Bethesda rajtahagyott a lemezen egy olyan fájlt, amelynek segítségével a női karakterek átnevezhetőek, és módosíthatóak azok kinézetei. Vance úgy gondolja, hogy szomorú, hogy senki sem törölte ezt a lehetőséget a fejlesztőknél a játék aranylemezre kerülése előtt. Az ESRB munkatársai újra megvizsgálták a játékot, és túlságosan erőszakosnak találták azt. Vance elmondta, hogy bár a Bethesda teljesnek, átfogónak és széleskörűnek gondolta az első vizsgálatot, az ESRB ezt másképp látja; és ezért volt szükség a kategória módosítására. Sokak szerint az ESRB rendszere koránt sem kielégítő. Ezt egy már megtörtént esettel igyekeztek magyarázni. A Take Two Interactiveot is érték külső támadások - mint tudjuk, körülbelül 10 hónapja a kiadóóriás egyik nagy játékát is túlzottan erőszakosnak és rejtett pornóanyagokkal telinek találták. Ennek ellenére a forgalmazás és a kereslet töretlen maradt, tehát az ESRB hiába sorolta át játékukat, a szülők ennek ellenére is megvették azt.
A fejlesztők már eddig is sok szép dologgal látták el a Heroes rajongókat, gondolok itt most a nem régiben kiadott demóra, ám most újabb infókat csepegtettek el. Szorgos GSO olvasónk TomChaos hívta fel a figyelmünk, hogy a Might and Magic oldalán friss nyalánkságok láttak napvilágot, egészen pontosan a mennybéli hősöket ismerhetjük meg közelebbről. Lássuk hát őket sorjában: Maeve: Brilliáns harcos, Maeve az, aki kétségbeesetten próbálja megmenteni a kudarcra ítélt birodalmat az örök pusztulástól. Új jövőt próbál teremteni a szétszakadt Falcon Birodalom számára miközben démonok invázióival kell szembenéznie, Maeve már nem bízhat semmiben, csakis a lovagrend eszményében és a Fény Sárkányába vetett megrendíthetetlen hitében. Dougal: Bajtársai a Griffin Birodalom dicsőségének tartják, Dougal lojalitása erős fontoskodásával egyensúlyozott. Úgy gondolja a legjobb ellenfél a halott ellenfél, aki már nem árthat a birodalom erőinek, Dougal évek óta az ijjászatra specializálódott, ezen felszerelések használatára. Az íjjászok adják vissza hitét, akik szerint érdemes kockáztatni, míg ő parancsnok. Ellaine: Ellaine hűen szolgált a Birodalmi seregben még a Sötétedés háborúja alatt, majd visszatért, hogy családja birtokai bölcs, könyörületes kezei alá kerülhessenek. Noha erős kezeivel mindig a megengedett gyümölcshöz nyúlt: a bírtok nőtt és virágzott. Mostanra Ellaine visszatért a harcba, a parasztok emlékezvén jó tetteire a bátorság csodáját mutatják a harcmezőn az ő vezetése alatt. Irina: Irina legkorábbi emlékei a griffekhez kötik őt, hiszen egy elismert griffőrző családba született. Úgy nőtt fel, hogy ezen veszélyes lények minden gondolatát ismerte, és mikor a Birodalom harcba hívta, ő büszkén vitte magával "ajándékait", hogy segíthessen ahol csak tud. Irina biztos benne, hogy a griffei egészségesek és minden parancsát teljesítik. Klaus: A Griffin Birodalom egy holtágán élő szegénynemesi családból származik, aki rendkívül szigorú kiképzést kapott, Klaus bizonyára nem jutott volna ilyen messzire, ha nem csillan fel szerencséje. Belesodorták a lovagi torna legnehezebb színterére egy egyszerű incidensen keresztül, mikor is egy fontos pergament nem sikerült kézbesíteni, ám ő lenyűgözte a sereget a Birodalom legnagyobb harcosainak leküzdésével. Ettől a naptól fogva, képességei által megadatott neki a lovas harcosok odaadása. Laszlo: Szegényes életből küzdötte fel magát néhány borzalmat leküzdve, ám e megpróbáltatások Laszlo szívét megedzették. Teste forradásokkal borított, szigorú és könyörtelen, úgy vágja be magát az ellenség erői közé, mint a természet hatalmas ökle. A “harcmezők királyai”, ahogy seregét büszkén nevezi, kevés esélyük van, de követik parancsnokuk, gyakran akaratlanul – rendkívüli páldáját mutatják a bátorságnak. Rutger: Rutger leginkább egy csavargó volt, szabad lélek, és utazó mielőtt a sereg hívó szava után a Griff Birodalom Farkas Hercegség rangjába emelte volna őt. A szabad évei alatt felhalmozott tudást alkalmazva, Rutger minden utat, ösvényt, és rövidítést kiaknáz, hogy a lehető leggyorsabban juttassa el csapatait egyik harcból a másikba. Minnél hamarabb befejezi a háborút, annál hamarább térhet vissza régi életéhez, hisz az utak az ő nevét hívják. Vittorio: A Griff Birodalom délkeleti határán fekvő apró falvak lázangásaiból kitörő harcok veteránja, Vittorio az ostromlás szakértője. Éveket töltött el a kivitelezés tökéletesítésével és ostromgépek alkalmazásával, erősen hítte, hogy a harcmezőn felvonultatott technika fejlesztésével rengeteg ember életét mentheti meg. A gyökeres változtatásokon keresztül gyakran okozott vele váratlan meglepetéseket az éppen tesztelő csoportnak, elfogadott lett hát, hogy eszközei elengedhetetlenek.
Az Aibo és a Jindo után most az Apple is úgy döntött, hogy betör a mesterséges négylábúak piacára. A cég robotkutyája a névadási szokásoknak megfelelően az iDog nevet kapta.
A konkurencia törekvéseitől eltérően az Apple nem a mesterséges kutyaformában megtestesülő szórakoztatórendszerre helyezte a hangsúlyt, hanem egy olyan robottárs megalkotására, amely külsőleg is hasonlít a valódi, élő kutyákra.. Emiatt az iDogot mesterséges szőrrel borították be, ahogyan az az alábbi képen is látszik. A mesterséges szőrre az állatvédők tiltakozása miatt volt szükség. Az egyetlen „hátrány”, hogy az iDog így sem filmet, sem zenét nem tud majd lejátszani, azonban hangvezérléssel különféle cselekvésekre tanítható. A nyaka hátulján egy kisebb LCD kijelző található, amely az aktuális információkat jelzi ki, így például az akkumlátor töltöttségi szintjét. Természetesen a panel is szőrborítást kapott, és csak apró gomb segítségével lehet elővarázsolni. Az Apple idén ősszel dobná piacra az iDog első szériáját, megközelítőleg 3000 dolláros áron.A 2006-os futball-világbajnokság egyetlen licenszelt videójátéka a 2006 FIFA World Cup, amelyet az EA berkein belül fejlesztenek. A csapat ma hivatalosan jelentette be, hogy mely sztárjátékosokat szerződteték annak érdekében, hogy a doboz elején virítsanak. Az eddig megszokottaktól eltérően ezúttal országonként más játékos kerül majd a dobozképre. Az EA szándéka ezzel az, hogy még közelebb hozza a résztvevő országokban a vb-t. Így az alábbi párosítások alakultak ki: Amerikai Egyesült Államok - Claudio Reyna / Anglia - Frank Lampard / Hollandia - Arjen Robben / Kína - Zhi Zhen / Mexikó - Jamie Lozano / Németország - Lukas Podolski / Olaszország - Alessandro Del Piero / Portugália - Simao / Spanyolország - Xavi / Svájc - Ricardo Cabanas Értelemszerűen az adott országban az ottani választott játékos dobozképével kerül boltokba a szimulátor. Továbbiak itt.
Az Ensemble Studios, gondolva az ünnepekre kiadott egy vadiúj pályát az Age of Empires III-hoz. A csatatér hóval borított, mókás pirosorrú rénszarvasok szaladgálnak ide-oda, a fák égősorokkal vannak díszétve, no meg mindenhol ajándékok hevernek. A Winter Wonderlandért erre tessék...
A Vietcong 2 az 1968-as Tet offenzíván alapuló FPS, melyben az ősi város Hue körül és belül barangolhatunk, a vietnámi háború közben. Hogy a történetet a lehető legélethűbben adják vissza, elsőkézből szereztek infókat a Hue város lerohanásánál szolgáló különleges egységektől és gyalogsági tisztektől. Ez a változat egy új kiegyensúlyozott multis pályát rejt, mely a Tiger Falls névre hallgat, és ki lettek szürve a villodzó effektek, melyek az egész képernyőt beborították. A demóért erre tessenek fáradni.
Na jó, bár nem ide felvételiztem, de a következő hír kibogozása után már akár az is lehetnék. Nyílvánosságra hozta az EA az idei év első negyedévének bevételeit, és bizony dádá lesz belőle. A tavaly ilyenkor mért hőmérsé... izé, pénzügyi adatokhoz képest a cég 16%-ot veszített! Felháborító, negyed év alatt 432 millió dollár helyett idén csak 365 milliót zsebeltek. Szégyen és gyalázat, mindezt annak ellenére, hogy most jött ki a Battlefield 2 és a Medal of Honor: European Assault is, mindkettő több mint egymillió eladott példánnyal büszkélkedik. S hogy mit hoz a jövő? EA barátunk a következő negyedévre potom 600 - 630 millió dollár bevételre számít, ami az év végére reményeik szerint 3,3 illetve 3,4 millió dodó közötti szerény alamizsnát produkál a Cégnek. Hát, sok sikert hozzá, valami honoráriumot igazán elfogadnék tőlük :) Naa, csak egy kicsit... :)
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)