Meglepően magas energiahatékonysággal, és erős akkumulátorokkal érkeznek az Oppo új modelljei
Ha valaki az új energiacímke alapján tervezi megválasztani következő mobilját, az az Opponál jó helyen keresgél.
Ha valaki az új energiacímke alapján tervezi megválasztani következő mobilját, az az Opponál jó helyen keresgél.
A sorozat producere szerint csak így lehetett.
A helyszínen borbély is rendelkezésre áll, ha valaki az utolsó pillanatra hagyná.
A Motion Twin nagyon egyszerű választ adott a roguelike műfaj szerelmeseinek.
Az Apple döntése üzleti lépés volt, nem pedig jogi kényszer.
Mindössze 13,45 euróért juthatsz élethosszig tartó Windows 11 Pro licenchez, míg az Office 2021 mindössze 31 euró.
Ophelia festménye miatt rohanták meg a látogatók a Museum Wiesbadent.
A PC-s játékpiac tovább robog, a Steam pedig még soha nem volt ennyire népszerű.
Hogyan jutottunk el onnan, hogy a Microsoft egyszerűen nem tudott tévedni az Xbox 360-as érában egészen odáig, hogy a viszonteladók már nem akarnak Xbox konzolokat árulni?
A számok még szebbek lettek a múlt hét óta, és a fejlesztők nem fogják hagyni, hogy erről megfeledkezzünk.
A gyártónak mint százezer járművet kell visszahívnia biztonsági kockázatok miatt.
A Stellarist megszépítő frissítés egyszerre érkezik a játék következő szezonjával és sztoribővítményével.
PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X|S-en is szélesre tárta a kapukat az Embark Studios a játékosok előtt.
Megint változatos játékkosarat állított az Xbox a Free Play Days alkalmából.
A magyar vállalatok már használják a mesterséges intelligenciát, de az alapok hiányoznak és az infrastruktúra nem bírja a tempót.
A Sony emailben értesítette a jegyet vásárlókat, hogy a koncert elmarad.
A Godzilla Destroys the Marvel Universe eddig is elborult volt, ám az utolsó előtti füzet rakott még rá egy lapáttal.
Szerencsés fordulat ez a magyar rajongóknak, de ha még nem vettetek jegyet, érdemes lehet belehúzni, mert bizonyosan megugrik majd az érdeklődés.
Noha a két történet között nagy az időbeli távolság, mégis van lehetőség apróbb utalásokra.
A tavalyi Game of the Year egyik jelöltje is bekerül a Sony előfizetéses szolgáltatásába.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)