BioShock: The Collection teszt - vissza a tenger mélyére!
Az eddigi legteljesebb BioShock gyűjtemény majdnem hiánytalan kiadása a jelenlegi generációs konzolokra is elhozza az egyik legnépszerűbb FPS-szériát. Megérte? Igen!
Az eddigi legteljesebb BioShock gyűjtemény majdnem hiánytalan kiadása a jelenlegi generációs konzolokra is elhozza az egyik legnépszerűbb FPS-szériát. Megérte? Igen!
Gőzerővel készül a Dishonored 2 első PC-s javítása, amit elvileg napokon belül kézhez kapunk, és a játék teljesítménye mellett mást is helyrehoz.
Tény, hogy a Battleborn elég nagy bukás volt, de akik játszanak vele, nagyon elhivatottak - ezért most a Gearbox segítségével megpróbálnak életet lehelni a játékba.
A Dishonored 2 megjelenésével befutottak az elkerülhetetlen grafikai összehasonlítások is, amikben már a frissen megjelent PS4 Pro is részt vett.
A nemrég megjelent Titanfall 2 kampányának leggyorsabb végigjátszását nemrég öt perccel előzte meg egy finn speedrunner.
Az Infinity Wardnak idén nagyon erős mezőnyben kellett bizonyítania, hogy a Call of Duty nem véletlenül lett a világ egyik legnépszerűbb videojáték-sorozata. Lássuk, milyen kalandok várják a jövő katonáit!
A jelenleg tesztelés alatt álló frissítés rengeteg balansz változtatást hozott a játékba. Az egyik módosítás komolyan átalakíthatja Pharah játékstílusát.
A Ubisoft ma hivatalosan is bejelentette, hogy mikor számíthatunk a Red Crow címre keresztelt csomagra. A megjelenés alkalmából ingyenes hétvégén próbálhatjuk ki a játékot.
Ha eddig még nem csábított volna el téged is az Overwatch, akkor nemsokára érdemes lesz neki adnod egy esélyt, hiszen ingyen tehetsz egy próbát a Blizzard játékával.
Megmutatta ügyes kis kütyüjét a Rainbow Six: Siege új Operation Red Crow frissítésének második operátora.
A Blizzard kifejezetten odafigyel az Overwatch karaktereinek sokszínűségére, ami hamarosan a történet szereplőinek nemi identitásában is megmutatkozik.
Valaki a hivatalos megjelenés előtt rátette a kezét a Dishonored 2 egy PS4-es lemezére és rögtön fel is vette első élményeit, a rögzített videókat pedig egyelőre nem tüntette el a kiadó.
Már csak kettőt kell aludni a Dishonored 2 rajtjáig és az eddigi anyagok alapján úgy tűnik, hogy egy kifejezetten izgalmas kaland vár ránk a hétvégén.
Két új cím került fel a listára, köztük egy ismerős FPS, amit sokan szerettünk a megjelenésekor.
A Luciót játszó Jonny Cruz fogott egy kamerát és körbement Blizzard főhadiszállásán, ahol a többi karakter szinkronszínészei tartózkodtak. És D.Va elég keményen lepattintotta.
Készüljetek rá, hogy órákat kell majd várni, mire elkezdhettek játszani a Dishonored 2-vel.
Bár nem tekintik teljes kudarcnak az Overwatch készítői a Sombra bejelentését megelőző játékot, levonták a következtetéseket a sok rajongó szerint félresikerült megoldás kapcsán.
Már egy ideje tudjuk, hogy kik lesznek az új karakterek, de legalább már hivatalos traileren is megnézhetjük, hogy mit tud az egyikük.
Egy hét alatt 59 millió órát játszottunk, és 5,8 milló emberen hajtottuk át lóval.
A Call of Duty: Infinite Warfare is megérkezett a hazai eladási toplistára és még mindig úgy teljesít, ahogy egy élvonalbeli FPS-től elvárható.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)