Final Fantasy VII Rebirth és Helldivers 2 - ezzel játszunk a hétvégén
Ha bárki kérdezi, az utolsó leheletünkig védelmezzük a demokráciát, de valójában strandolunk. Ugye, megértitek?
Ha bárki kérdezi, az utolsó leheletünkig védelmezzük a demokráciát, de valójában strandolunk. Ugye, megértitek?
Nehéz elhinni, de már egy negyed évszázad eltelt, mióta először betettük a lábunkat abba a bizonyos baljós amerikai kisvárosba.
Elképesztően sikerült a Final Fantasy VII Rebirth, most részletesen elmondjuk, hogy miért.
A Square Enix továbbra is bizonyítja, hogy zseniális ötlet volt három különálló részre bontani az eredeti Final Fantasy VII-et.
Gyönyörű történet ez, amiben a magányos harcosból egy csapat vezetője lett.
Időarányosan többen veszik, mint a Controlt, a Quantum Breaket vagy az első Alan Wake-et.
Nem tétlenkedett a modder közösség,ezzel pedig hamar lekerült Lara felsője is. Igen, ez még inkább csak topless mod.
Nem akarták megváltoztatni a játékokat, de sajnálják, hogy az eredeti változatok sértő módon mutatnak be egyes etnikumokat.
Akik játszottak a Part II-val, azoknak jó eséllyel egyből előtörnek majd az emlékek.
A királyi család jogi lépéseket helyezett kilátásba az Amazonon felbukkant kamukötetek miatt.
Összeszedtük a legfontosabb trailereket, amiket a Super Bowl LVIII szünetében vetítettek le.
III. Károly hozzájárulása nélkül nemhogy folytatás nem készülhetne a Discworld szériához, de a régi epizódok újabb, modernizált kiadásaira sincs esély.
Újabb hétvége, újabb Xbox Free Play Days. ezúttal három címet próbálhattok ki extra költségek nélkül.
Hajnalban a Sony egy önálló State of Play során mesélt a február végén érkező Final Fantasy VII Rebirthről.
A Grounded II: Making of The Last of Us Part II kötelező mindenkinek, aki szeretne belelátni abba, milyen érzelmes és bonyolult dolog a játékfejlesztés.
Nagyon úgy tűnik, hogy a The Last of Us Part III már készül, és esélyes, hogy az egyik fontos szereplő saját kalandokra indul.
Ismét az utólagos bölcsesség erejével tekintünk vissza olyan sikerjátékokra, amiknek a hatását sokszor nem lehetett előre sejteni.
Az Abby hangját adó Laura Bailey folyamatosan kapta a köpködést a félőrült "rajongóktól", akik jó ötletnek tartották a hozzátartozóit is fenyegetni.
Összeszedtünk néhány színes szerkót a bajuszkirálytól. Sőt! A tweed-öltöny is jól állt neki. A ma 79 éves Tom Selleck ugyan…
Az elöregedő rendszerek kaszása a következő áldozatát keresi.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)